Mi az az indok amiért egy nagymamát eltiltanak az unokàtól?

Nálunk a helyzet elég bonyolult. Én a szüleimre rá merem bízni a gyerekem de mindig aggódom. Apum alkoholista, nem iszik már olyan sokat mint régen, lehet a fiammal de nem sok ideig és nem viheti a kocsma felé. Anyumnak olyan betegsége van ami miatt bármikor rosszul lehet, ha fel megy a vérnyomása az is veszélyes, imádja a fiam de hosszabb ideig egyedül nem nagyon szeretem hagyni vele mert féltem őket.

Páromat nem a vérszerinti szülei nevelték fel. Akik felnevelték ott a nő 80 fölötti már, vak, demens, és világéletében gonosz is volt. Hozzá és a családjuk többi tagjához egyszer se vittük a gyereket. Egyikük sem megbízható, kétszínűek, bárkit hátba szúrnak ha úgy van érdekükben. Ilyen emberekre nincs szüksége a fiamnak.

A férjem vérszerinti apja ritkán jön mert messze lakik, általában a lakásban játszik csak a kicsivel.

El akkor tiltok valakit a gyerekemtől ha nem hajlandó betartani a szabályainkat, vagy ha veszélyes a gyérekre

"Adott esetben ha mondjuk anyám megkeserítette volna az életem, és miatta lettem volna egy önbizalomhiányos, szeretetéhes, meggyötört ember, akkor lehet, hogy nem engedném, hogy ezt tegye az én gyerekemmel."

Nálunk ez a helyzet sajnos. Férjem gyermekkorát megkeserítették, akárhányszor feljön a mai napig a gyerek kora mint téma, egy jó emléket nem tud szegény mondani. Kb csak muszájból vállaltál be őt, a rokonok nyomasara, mert ugye szülni KELL, szeretve sose volt, de persze az érzelmi zsarolás az ment. Nálunk szerencsére ilyen irányba, hogy nagyszuloi lathatas nem "fajult" el a dolog, ugyanis már gyerek előtt megromlott a kapcsolatunk férjem szüleivel, amikor megszuletett a gyerek egyszer jöttek látogatóba, mivel túl közel laktunk egymáshoz (egy utcára, ami ugye mint tudjuk nem épp a legjobb), el költöztünk másik városba. Nos, onnantól nem kerestek minket, nem hívtak minket, nem írtak nekünk, vagyis de, kaptunk egy emailt hogy remélik boldogan élünk majd ott ahova költöztünk, minden jót kívántak nekünk, és azóta élik boldogan az életüket, minket pedig telibef*snak. Bár, így jártunk a legjobban, azóta sokkal nyugodtabb az életünk, bár néha azért elszomorodok hogy tényleg még az unoka se jelent nekik semmit, nem érdeklődnek egyáltalán. Persze lehet azzal jönni hogy mi sem keressük őket, de uram bocsássa meg a kapcsolatot nem rontottuk el, hanem ők, így nem fogunk futni utánuk, és nyalni a talpukat, hanem a minimum az lenne ha ők keresnének. De nem keresnek. A gyerek szerencsére nem látta ennek semmi kárát, ugyanis az én szüleimtől dupla, sőt tripla annyi nagyszuloi szeretet kap. Anyósék pedig élik gyerek mentes életüket, és le merem fogadni hogy, nekik így a jobb. Ez van, ilyen az élet.

Ha a nagymama beszámíthatatlan, bizony el lehet tiltani tőle a 18 éven aluliak felügyeletét.

Akkor is megoldható, ha a nagyszülők szociopaták, vagy csak simán kínozzák a gyereket. Engem nagyanyám bottal vert, de nem csak úgy, hanem izomból. A nadrágot át felszakadt a bőröm, meg kukoricán térdeltem... Ma már ilyenért simán bírósági végzést lehet szerezni.

Nekem megkeserítette az anyám az életem. Amikor szültem a kislányomat, direkt kikötöttem, hogy senki ne jöjjön be a kórházba. Ennek ellenére ő 2 alkalommal is bejött. Nem is tiszteli a másik döntését. Amikor bejött 2-ra a kórházba,hozott egy fülbevalót a kislánynak, mert ő azt szeretné, hogy benne a legyen a fülében- azóta sincs benne, pedig már 2 éves.

Akkor egy ideig tűrtem... engedtem, hogy jöjjön. De amikor itt volt, nem lehetett vele beszélni , mint egy normális emberrel, mert keresztülnézett rajtam, gyakorlatilag semmilyen segítséget nem kaptam. Megalázott, mert szoptatás után nagyon le voltam fogyva. Az utóbbi 15 évünk csak az anya-lánya rivalizálásból állt, amiből elegem lett. Nagyon sokszor megalázott életem során és belefáradtam.

A cérna akkor szakadt el végleg, amikor egy vasárnap reggel 8 -kor beállítottak, hogy ők itt vannak. Azt hittem megkattanok, amikor nyomták a csengőt mint az őrült és hívtak egyszerre telefonon. Engem nem nézett emberszámba. Most pl a gyerekemmel költözés előtt állok és k...ra csak magamra számíthatok, romokban az életem. De ez most mindegy is.... Gondolhatjátok, mennyire magára van maradva ilyenkor az ember és milyen szar lehet a nagyszülőkkel a kapcsolat, ha ilyenkor sem kér a segítségből... nem is segítetének amúgy... Apám a múltkor eldicsekedett, hogy 150 ezres nyugdíj mellett heti 30 órában még dolgozik is... De azt nem kérdezte meg, a gyerekemnek adhat-e valamit...