Szerintetek normális ez az érzes-reakció?

3 éves koromtól a Nagyszüleim neveltek, apu sokat ivott, anyának fontosabb volt az új párja. Egy darabig intézetben voltunk a testvéreimmel, onnan vettek ki engem a Nagyszüleim.

Nem ismertem aput, 6 éves koromban halt meg, de mindig volt bennem valamiféle szeretet felé, hiány, bár sok rosszat mondtak róla, igyekeztem abba a pár dologba kapaszkodni, ami valamennyire pozitív volt. Mindig úgy gondoltam rá, hogy én vagyok apukám ,,kicsilánya", biztosan szeretett engem. Épp ezért szerettem volna esküvő után is megtartani a lánykori nevemet, és kötőjelesen felvenni a vőlegényem nevét. Úgy voltam vele, hogy ez az egyetlen dolog, ami van nekem tőle. Egészen pár nappal ezelőttig, amikor olvastam egy jegyzőkönyvet, abból az időből mikor 5 év körül voltam. Apu kérelmezte, hogy havonta 4 órára elvihessen engem a Nagyszuleimtol. Mamáék ezt nem engedték, tekintve, hogy apu alkoholista volt. Erre drága apukám közölte, hogyha a kérése nem teljesül, akkor inkább vigyenek vissza az intézetbe, tudván a következményeit, ezt ki is emelte, de mindenképpen azt szeretné, ha nem az van amit akar, akkor vegyenek állami nevelésbe. Milyen apa az ilyen????

Azóta undorodom a nevemtől, alig várom, hogy felvegyem a volegényemét, azt akarom, hogy minden ami hozzá kot, eltűnjön, már a bátyáim sem erdekelnek, akiket amúgy nagyon szeretek, csak ők valamiért nem vevők rám,de már engem sem érdekelnek. Senki aki az apamhoz köthető. Akkorát csalódtam, mint egy ház, pedig tisztában voltam milyen ember, de erre nem számítottam.

Ti hogy reagálnátok a helyzetben?