Mit tegyek az anyámmal?
Jelenleg 20 éves lány vagyok, otthon élek a szüleimmel. Anyukámmal kb. 6 éve romlott meg a kapcsolatom, ami engem borzasztóan zavar. Tudni kell, hogy édesanyám eléggé maradi gondolkodású, konzervatív és prűd az élet minden területén, de legfőképpen a párkapcsolatok és a szexualitás témakörökben. Ebből következik, hogy engem úgy nevelt, hogy a szex rossz dolog, bűn, főleg házasságon kívül, és úgy beszél a házasságon kívüli szexről, mintha az egyenlő lenne a teherbeeséssel, meg hogy a pasi elhagy. De házasság után már nem lesz mindig terhesség a szexből, és a pasi sosem hagy el. Ez természetesen kihat a szexualitásomra is, mert bár tisztába vagyok vele, hogy ebből semmi sem úgy igaz, ahogy ő állítja, mégis hatalmas gátlásokat okozott bennem.
Nagyon jól esett volna/esne, ha beszélhetnék vele nyíltan a szexualitásról, elmesélhetném neki, hogy a jelenlegi párommal milyen nehézségekbe ütköztünk/ütközünk, de még azt sem tudja, hogy már elvesztettem a szüzességem. A párkapcsolatunkhoz úgy áll hozzá, mintha mi csak néznénk egymást 2 méterről, meg néha ölelkezünk, megfogja a kezem. (3 és fél éves párkapcsolatról beszélek). Az még mindig tabu, hogy együtt aludjunk, ha nálam van, mivel az együtt alvás számára egyenlő a szexszel.
Egyszerűen nem tudom mit tegyek, mert ettől függetlenül szeretem az édesanyám, tisztelem őt, és megértem, hogy ő így gondolkozik ezekről, de szükségem lenne valakire, akivel beszélhetnék a problémáimról, nem csak a szex területén, hanem összességében mindenről. A problémáim sem veszi komolyan, szerinte 20 évesen csak a tanulásra kéne koncentrálnom.
Gondolkoztam azon, hogy beszélek az egyetem pszichológusával, mert nagyon nem vagyok jól, viszont úgy érzem, hogy egy idegen embernek főleg nem tudnék megnyílni annyira, amennyire kéne.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ezzel nem tehetsz semmit. Anyud ilyen. Nem fog változni. Az elfogadás marad...
Pszichológushoz menni jó dolog. Mivel egyetemen ingyenes, ezért egy pár beszélgetést mindenképp megér, hátha rá tud világítani új dolgokra, jobban megérted a szituációt 🙂
Amúgy az lesz még szar, mikor már összeköltöztök, és neadjisten szétmentek, gazdasági okok miatt haza kell költöznöd 😃 fhúőő, egy ilyennél mit kapnál tőle „megmondtam” címszó alatt 😃 Ennek nem szabad felülni majd. Tehát ez egy nagyon erős szituáció. A mostaniak csak csipkelődések. Szóval ezeket kéne nem magadra ven.ed, hanem átformálnod érzésekre.
Mit kommunikál ezzel anyud? Hát azt, hogy félt téged, és neki mindigis az egyetlen pici lánya fogsz maradni 🙂
Ez jó dolog azért, nem? 🙂
Szóval ő márcsak ilyen, ezzel kell együttélned, ezt kell feldolgozni abbból, amit mond. Viszont felnőtt vagy már, tehát a saját életedért, döntéseidért tefelelsz. Nem az ő felelőssége. Hiába mondja, neked nem kell ezt elhinned, nem kell magadra venned.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Utolsó az hogy valaki bizonyos témákban visszamaradott az nem egyenlő a "jajj de féltem a kislányomat a csalódástól".
Itt leginkább az lehet a probléma (nem tudom a háttérsztorijukat) hogy ő egyből megtalálta az igazit és egyből feleségül ment hozzá. Nem voltak alkalmi kapcsolatai, nem voltak azok a bizonyos 1 éjszakás kalandjai hanem egyből a nagybetűs házassági életbe vágott bele és szerintem ő most azt akarja hogy te is valami hasonlót érj el. De ugye ez a mai világban kb lehetetlen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#4 vagyok ismét.
Elég döbbenet amit a válaszom mögé írtál kedves kérdező. Én apaként, ha azt kérdezné a lányom: "apa! Megengeded hogy szombaton Feri itt aludjon nálunk"? kérdésre nem is tudnék nemmel válaszolni. Akkor sem, ha az alvás nem biztos hogy csak alvás de ezerszer jobb, ha tudom biztonságban van, nem kevernek bele semmit az italába, nem egy park padján fogja valaki (akit soha nem láttam) megtöcskölni, nem egy diszkó WC-jében erőszakolják meg akár többen. Hát lehet mérlegelni. Hogy hány évesen engedném meg? Egyén függő. Hogy gondolkodik, mennyire felelősségteljes, mennyire fejlett és még sorolhatnám. Rengeteg szülő van aki a tiltásokkal cseszi el a gyermeke, de akár saját életét is.
Nézd, én azt gondolom, hogy felnőtt vagy már, és neked is jogod van élvezni az életet, és a szülő/szülőknek tilos egész egyszerűen beleszólni a szexuális életükbe a gyerekeiknek, mert nincs jó hatással rájuk, ahogy írtad, hogy gátlásokat ébreszt fel benned. Most nem akarok köcsög lenni, de anyukádnak is ezek szerint rég volt ilyesmiben része.
Én rühellem, ha az anyám meg akarja mondani, hogy mit csinálok, és azt ki nem állhatom, hogy beleszóljon a szexuális életembe. Ilyeneket nem is osztok meg vele. A szülőnek felnőtt gyereke életébe, és még egyszer mondom, szexuális életébe tilos a beleszólása, mert nem egészséges! 18/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!