Nagyszülők, szülők! Ez hogy van?

A csecsemő már megjelenésében előhív bizonyos érzelmi, sőt hormonális válaszokat, amire az ember reagál. Úgyhogy ennek ilyen ösztönös oka is van. Nem kell túlreagálni féltékenységgel :)

Nagyszülőként persze azt mondom, hogy egyformán szeretem a gyerekeimet és az unokáimat. Csak az unokáim még nem voltak szemtelenek :)) illetve a majdnem 4 éves már volt és nem is kapott jópontot érte.

Kivétel leszek, mert én az unokáimat nem szeretem annyira, mint a gyerekemet. Bennük is a gyerekemet szeretem.

Természetesen egy szóra odaadnám a vesémet bármelyiknek, de a gyerekemnek odaadnám mindkettőt.

Anyukám szülei mindig közönyösek, hidegek voltak a két lányukkal, nem volt melegség, szeretet, nem szóltak hozzájuk vagy ordítottak velük. Vezető beosztásban dolgoztak az előző rendszerben.

Amikor én megszülettem, már nyugdíjasok voltak, és teljesen máshogy viselkedtek. Nagypapám órákig játszott velem a szőnyegen ülve végtelen türelemmel, bármit, órákig olvasta a mesekönyveket, báboztunk, sétáltunk, etetett, fürdetett. Csak később tudtam meg anyukámtól, hogy vele soha, de soha nem játszott, egyetlen egyszer sem, és nem is fürdette meg, semmit nem csinált meg körülötte. Anyukámat 2 éves koráig egyenesen a nagyanyja nevelte falun, kéthetente látogatták a szülei.

Ők megbánták, hogy olyan szülők voltak, amilyenek, és igyekeztek az unokáik felé valamennyire jóvátenni, amit szülőként elmulasztottak. Nyilván ez lehetetlen, de azért mégiscsak valami.

Emlékszem mikor hazahozam a lányomat a kórházból és apukám ott állt a kiságy mellett és ahogy mondta "Titeket is nagyon szeretlek, de őt sokkal jobban" :D

Eleve nincs ott az a tudat hogy neki kell nevelnie, gondolom ez levesz egy nagy terhet mert csak annyi marad hogy szeretnie kell :)