Szerintetek mérgező/bantalmazo szülő az anyám?
Mindig is úgy látszott hogy iszonyatosan szeret, állandóan cicomazott, szépen öltöztetett, mindent próbált megadni és magáról lemondani. Magának tényleg nem vett semmit. Folyamatosan elkisert mindenféle kulonórara, hangszert tanulni jaratott stb. Viszont volt valami kettősség az egészben. Iszonyatosan akaratos volt és ha valami nem úgy történt ahogy akarta, akkor elégedetlen volt, kiult az arcára a csalódottság, pl amikor úgy döntöttem, hogy abba hagyom a hegedulest. Próbált állandóan meggyozni, hogy minden tanár azt mondta, hogy mennyire tehetséges vagy és próbált állandóan rabeszelni hogy folytassam. Úgy éreztem az nem számít én mit akarok és meg kell felelnem. Ha nem felelek meg akkor elégedetlen velem és csalódást okozok neki és ekkor jött a bűntudat és féltem nem fog eléggé szeretni. Mindig azt éreztem, hogy azt kell tennem ami szerinte jó. Mindig szorongtam ha egyedül döntést hoztam, mert mindig attól féltem, elvesztem a támogatását, ha esetleg úgy döntök, ahogy neki az nem tetszik. Ezt persze nem fejezte ki szavakkal, de a viselkedésen látszott. Ridegebb lett és hidegebb és látszott rajta az elégedetlenség. Mintha folyton elégedette kellett volna tennem. Volt hogy megfenyegetett ha nem azt tettem amit kért vagy más irányba akartam menni, volt hogy veressel fenyegetett. Vagy megalazoan beszélt velem, durva stílusban, zsarolt, megfelemlitett, apámat is mindig sakkban tartja, nem is mer szembe szállni vele. Mindig is féltem anyától, állandóan szorongtam tőle. Sosem volt egy igazi bizalmas anya lánya kapcsolatom vele, nem éreztem érzelmi biztonságban magam. Sohasem. Aztán folyton titkoloztam és hazudoztam, hogy nehogy megbuntessen, mert nyíltan nem lehetett vele beszélni, sosem értett meg. Nagyon magányos voltam és teljesen egyedül hagyva érzelmileg. Nagyon sokszor apumat is ellenem hangolta, amikor rossz voltam vagy szemtelen vele és apa mint egy robot teljesítette amit kért. Ha le kellett szidni, nem baj, hogy egész nap dolgozott és azt sem tudta mi történt, nem baj hogy semmi kapcsolatom nem volt vele mert alig láttam, ha anya kérte, jött és lecseszett. Állandóan azt éreztem gyermekkoromban, hogy el vagyok nyomva. Állandóan versengtem anyával apa figyelmeert, és anya mikor ezt látta, akkor elkenfelkent nézett rám, akit le kell győzni. Érzékeltette velem, hogy nincs esélyem és rosszul járok, ha kikezdek vele. Mintha nem azt vette volna észre ebből a dologból, hogy "basszus a lányomnak igénye van az apjára", hanem ilyenkor bűntudatot keltett. Lehet hogy hagyta hogy én is kapjak apa figyelmebol, de akkor hajlamos volt apaban bűntudatot kelteni. Azért is vágytam apa figyelme után, mert úgy éreztem, neki anya fontosabb mint én. Mintha nem lennék annyira fontos mint a felesége. Nem is nagyon szeretett időt tölteni velem. Úgy éreztem hogy teherkent élte meg, ha foglalkozni kellett velem. És ez nagyon rossz érzés volt. Két szülom közt teljesen magányosnak éreztem magam. Kicsi koromban is elég sokszor kikaptam. Féltem anyától nagyon. De teljesen osszezavart, mert volt egy másik oldal, amikor meg úgy éreztem hogy nagyon szeret. És teljesen osszezavarodtam. Amikor a pozitív dolgaira emlékeztem vissza, akkor úgy éreztem velem van a baj, ő nem csinál semmi rosszat, én vagyok a túlérzékeny, én vagyok a rossz. De kozben belül tudtam, hogy nagyon rosszul vagyok, és az eszem és érzéseim azt mondták, hogy nagyon árt azzal amit csinál és kicsinal idegileg, mégis mindig inkább magamat hibaztattam öt pedig felmentettem és vedtem.
Végül később egyre durvábban szorongtam, nagyon rosszul voltam, sokat voltam kórházban, pszichiátrián és azt mondták, hogy borderline szemelyisegzavarom van.
Nagyon dühös voltam anyára mindig belül de mindig elfojtottam. Nem lehet általánosan elmondani hogy rossz ember és szándékosan rosszat akart de iszonyatosan tonkrevagott lelkileg. Szerintem nem is volt tudatában. Amikor rosszul lettem akkor ezer orvoshoz elvitt, nagyon sokat sírt miattam hogy mitortenik velem. Szóval teljesen ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban. Ha ezekre a pozitív dolgaira gondolok akkor azt érzem én vagyok a hibás, de ha visszagondolok mennyire féltem és szorongtam tőle, akkor dühös leszek és azt érzem ő tett beteggé, még ha nem is tudatosan.
Olyan mintha teljesen ambivalens módon viselkedne ő is ezért nehéz kideriteni, hogy tényleg mérgező volt e rám nézve. Folyton azzal védte magát, hogy ő mindent megtett értem, és ha nekem ez nem volt elég, akkor nem tud ennél többet. De olyan mintha a lényeget nem adta volna meg. Az érzelmi biztonságot és a feltétel nélküli szeretetet.
Azt olvastam, hogy a nárcisztikus anyák borderline gyereket nevelnek ki. Ez mennyire lehet igaz? Szerintetek anyum működése mérgező, érzelmileg bantalmazo?
Elképzelhető, hogy nárcisztikus lenne?
Előre is köszi a válaszokat.
20L
válasza:
válasza:Miért, kedves utolsó, ha kérdező a sebeit nyalogatva az anyukájára mutogat, attól megjavul bármi is? Lótuszt! Pont ez a baj a mai generációval, hogy nem hogy felvállalni, még felismerni is képtelenek a saját felelősségüket. Tudod, akárkivel is van problémád, attól az még a te problémád marad. Neked meg megoldani, nem annak, aki okozta, és nem sarki fűszeresnek.
Hadd meséljek valamit. 16 se voltam, amikor meghalt faterom. Anyám nem sokra rá lelépett egy orvos barátjával, egyedül hagyva engem egy állami bérlakásban. (Akkoriban szinte minden városlakó ilyenekben élt.) Mivel nem akartam intézetbe kerülni, senkinek egy büdös szót se szólhattam, így panaszkodás helyet éjszaka vagonrakásokból tartottam fenn magam. Nappal meg majd' kiestem az iskolapadból, mert a középiskolát nem akartam abbahagyni. Az volt a legszarabb, hogy végig hazudoznom kellett az ofőnek, hogy most éppen miért nem aktuális a családlátogatás, meg hogy anyám miért nem ér rá szülői értekezletre menni. Persze, levette, hogy kamuzok, és ennek mértéken utált is, mint a szart. Mentségére legyen mondva, hogy az utolsó félévben, amikor kipattant a titkom, már ő falazott nekem., és őszintén bánta, hogy nem jött rá korábban a stiklire. Na, nem ragozom. Csak kérdezem; szerinted milyen életem lett volna, ha belefulladok az önsajnálatba? Mert így lettem boldog felnőtt! Idejekorán megtanultam, hogy a rinyálás még a szomszédba se hallatszik, és ha akarok valamit az élettől, azt nekem magamnak kell megszereznem. De más hozadéka is volt a dolognak. Ma a fiatalok népbetegsége az önbizalomhiány. Én megtanultam, meg kellett tanulnom bízni magamban. Láttam, hogy megélek a jég hátán is, ha úgy alakul. És még valami. Az 50 kilós cementes zsákoktól olyan fa5zagányos izmaim kerekedtek, hogy bomoltak utánam a csajok. :-))
Anyám döntését egyébként 36 éves koromban értettem meg. (Ő is ennyi volt, amikor lelépett.) Nem azt mondom, hogy elfogadtam, de legalább megértettem.
válasza: válasza:Hát persze. Te már csak tudod, hiszen annyi mindent olvastál már. Sajnálatos módon azonban az önjelölt életmód-tanácsadóktól ma olvasható holdfényes lányregények, bár jól hangzanak, köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Evolúciós örökségünk, hogy a gyermek elégedetlen. Mindig! Akkor is, ha megvan mindene. Valamikor ez biztosította a túlélését. Nézd meg az énekesmadarakat. Ugye milyen aranyosak? De habozás nélkül kilökik a fészekből azt fiókát, amelyik nem tátog a kukac után akkor is, ha degeszre zabálta magát. Az embernél ugyanez a helyzet. A gyerek mindent akar, és még annál is többet. Most azonnal. És ez így van rendjén. De korántsem az a szülő jár el okosan, aki mindent megad a csemetéjének, hanem az, aki tud nemet mondani. Mert egy boldog élethez az vezet, ha az ember folyamatosan tud fejlődni, előrelépni, megszervezni, felépíteni a mindennapjait. Képzeld el Kováts Pistikét, aki mindent megkapott a szüleitől. Amikor Pistaként leérettségizett, autót, amikor Istvánként kézhez vette a diplomáját, berendezett lakást. A "sanyarúbb" gyermekkorból kikerülő Szántó Pál vasalót vesz az első fizetéséből, örül, mint majom a farkának, s meg is lesz a becsülete minden nehezen beszerzett eszközének. Ahányszor csak ránéz, boldog lesz tőle. De István mit vesz a fizetéséből? Ahhoz, hogy ő, akinek eleve megvan mindene, fejlődést érjen el, minimum egy Ferrarit kell vennie! Amikor Pál örül a mosógépének, aztán a hűtőszekrényének, a gyereke cipőjének, a mosogató fölé szerelt szenzoros lápájának, akkor István minek fog örülni? A jachtjának? És aztán? Később?
Az ember mozogni szeret. Ha stagnál, az megöli. A mozgáshoz viszont tér kell. Pálnak megvan a mozgástere, Istvánnak nincs. Szerinted melyikük lesz boldog ember?
válasza:Kérdező: Jól érzed, hogy ez egy mérgező kapcsolat. Ha félsz tőle, ambivalensek az érzéseid, akkor az már régen rossz. Az ilyen szülők ezért tesznek kedvességeket a gyereküknek, hogy magukhoz láncolják őket. De még ha vannak is érzései az irányodba, ez nem igazi szeretet, hiszen nem önmagadért szeret, hanem azért mert megvalósítód az elképzeléseit (legyen az akár a figyelemhiányának kielégítése, akár a tökéletes lány megtestesítése stb.)
Ne hibáztasd magadat!
Elképzelhető, hogy narcisztikus, vagy más mentális betegsége van. Ebből a leírásból csak azt lehet megállapítani, hogy valamilyen súlyos pszichés probléma van a háttérben
Próbálj eltávolodni tőle amennyire csak lehet, megszakítani vele a kapcsolatot és a saját rehabilitációdra fókuszálni.
Miquel: Neked gyorsan fel kellett nőnöd, mert az anyád elhanyagoló szülő volt. Egy kontroll-mániás szülő mellett meg lehetetlen felnőni, mert nekik az a céljuk, hogy a gyerekük függjön tőlük. Tök más életszituációról van szó.
Nem tudom, hogy képes vagy-e megérteni azt amit írtam. Az emberek nehezen értik meg az olyan döntéseket, élethelyzeteket, amelyek különböznek a sajátjuktól. Szociális érzékenység, empátia kell hozzá, ami nem mindenkiben van meg. Főleg, ha gyerekként nem tapasztalták ezt meg másoktól.
Illetve van bennem egy olyan érzés is, hogy jobb színben akarod magad előtt feltüntetni az életedet ezért lenézed azokat, akik megkaptak a szüleiktől olyan dolgokat, amikért neked meg kellett dolgoznod.
válasza: válasza: válasza: válasza: válasza:Kedves Kerdezö!
Hasono problemakkal küzdöttem fiatalabb koromban, mint most te, es igen egyertelmü, hogy bantalmazo szüleid vannak. Legalabb 10 evem ment ra, hogy allandoan megakartam magamnak magyarazni, hogy azert anyam szeretett engem meg nem mindig volt velem rossz, es ez igy is van. Egy ilyen szülö sokat ad, aztan sokat elvesz. Olyan akar az alkohol sokat iger, keveset ad, aztan mindent elvesz. Emiatt a dinamika miatt ragad bele az ember egy ilyen kapcsolatba. Huzd meg ereszd meg...ez a huzavona egy zavarodottsagot okoz es az esetek nagyreszeben PTSD-t vagy C-PTSD-t okoz. Poszttraumas stressz szindroma vagy komplex posztraumas stressz szindroma. Semmikeppen ne hagyd, hogy gyogyszerezzenek, es keress egy olyan szakembert, akinek ez a szakterülete. Minden jot! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!