Szerintetek mérgező/bantalmazo szülő az anyám?
Mindig is úgy látszott hogy iszonyatosan szeret, állandóan cicomazott, szépen öltöztetett, mindent próbált megadni és magáról lemondani. Magának tényleg nem vett semmit. Folyamatosan elkisert mindenféle kulonórara, hangszert tanulni jaratott stb. Viszont volt valami kettősség az egészben. Iszonyatosan akaratos volt és ha valami nem úgy történt ahogy akarta, akkor elégedetlen volt, kiult az arcára a csalódottság, pl amikor úgy döntöttem, hogy abba hagyom a hegedulest. Próbált állandóan meggyozni, hogy minden tanár azt mondta, hogy mennyire tehetséges vagy és próbált állandóan rabeszelni hogy folytassam. Úgy éreztem az nem számít én mit akarok és meg kell felelnem. Ha nem felelek meg akkor elégedetlen velem és csalódást okozok neki és ekkor jött a bűntudat és féltem nem fog eléggé szeretni. Mindig azt éreztem, hogy azt kell tennem ami szerinte jó. Mindig szorongtam ha egyedül döntést hoztam, mert mindig attól féltem, elvesztem a támogatását, ha esetleg úgy döntök, ahogy neki az nem tetszik. Ezt persze nem fejezte ki szavakkal, de a viselkedésen látszott. Ridegebb lett és hidegebb és látszott rajta az elégedetlenség. Mintha folyton elégedette kellett volna tennem. Volt hogy megfenyegetett ha nem azt tettem amit kért vagy más irányba akartam menni, volt hogy veressel fenyegetett. Vagy megalazoan beszélt velem, durva stílusban, zsarolt, megfelemlitett, apámat is mindig sakkban tartja, nem is mer szembe szállni vele. Mindig is féltem anyától, állandóan szorongtam tőle. Sosem volt egy igazi bizalmas anya lánya kapcsolatom vele, nem éreztem érzelmi biztonságban magam. Sohasem. Aztán folyton titkoloztam és hazudoztam, hogy nehogy megbuntessen, mert nyíltan nem lehetett vele beszélni, sosem értett meg. Nagyon magányos voltam és teljesen egyedül hagyva érzelmileg. Nagyon sokszor apumat is ellenem hangolta, amikor rossz voltam vagy szemtelen vele és apa mint egy robot teljesítette amit kért. Ha le kellett szidni, nem baj, hogy egész nap dolgozott és azt sem tudta mi történt, nem baj hogy semmi kapcsolatom nem volt vele mert alig láttam, ha anya kérte, jött és lecseszett. Állandóan azt éreztem gyermekkoromban, hogy el vagyok nyomva. Állandóan versengtem anyával apa figyelmeert, és anya mikor ezt látta, akkor elkenfelkent nézett rám, akit le kell győzni. Érzékeltette velem, hogy nincs esélyem és rosszul járok, ha kikezdek vele. Mintha nem azt vette volna észre ebből a dologból, hogy "basszus a lányomnak igénye van az apjára", hanem ilyenkor bűntudatot keltett. Lehet hogy hagyta hogy én is kapjak apa figyelmebol, de akkor hajlamos volt apaban bűntudatot kelteni. Azért is vágytam apa figyelme után, mert úgy éreztem, neki anya fontosabb mint én. Mintha nem lennék annyira fontos mint a felesége. Nem is nagyon szeretett időt tölteni velem. Úgy éreztem hogy teherkent élte meg, ha foglalkozni kellett velem. És ez nagyon rossz érzés volt. Két szülom közt teljesen magányosnak éreztem magam. Kicsi koromban is elég sokszor kikaptam. Féltem anyától nagyon. De teljesen osszezavart, mert volt egy másik oldal, amikor meg úgy éreztem hogy nagyon szeret. És teljesen osszezavarodtam. Amikor a pozitív dolgaira emlékeztem vissza, akkor úgy éreztem velem van a baj, ő nem csinál semmi rosszat, én vagyok a túlérzékeny, én vagyok a rossz. De kozben belül tudtam, hogy nagyon rosszul vagyok, és az eszem és érzéseim azt mondták, hogy nagyon árt azzal amit csinál és kicsinal idegileg, mégis mindig inkább magamat hibaztattam öt pedig felmentettem és vedtem.
Végül később egyre durvábban szorongtam, nagyon rosszul voltam, sokat voltam kórházban, pszichiátrián és azt mondták, hogy borderline szemelyisegzavarom van.
Nagyon dühös voltam anyára mindig belül de mindig elfojtottam. Nem lehet általánosan elmondani hogy rossz ember és szándékosan rosszat akart de iszonyatosan tonkrevagott lelkileg. Szerintem nem is volt tudatában. Amikor rosszul lettem akkor ezer orvoshoz elvitt, nagyon sokat sírt miattam hogy mitortenik velem. Szóval teljesen ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban. Ha ezekre a pozitív dolgaira gondolok akkor azt érzem én vagyok a hibás, de ha visszagondolok mennyire féltem és szorongtam tőle, akkor dühös leszek és azt érzem ő tett beteggé, még ha nem is tudatosan.
Olyan mintha teljesen ambivalens módon viselkedne ő is ezért nehéz kideriteni, hogy tényleg mérgező volt e rám nézve. Folyton azzal védte magát, hogy ő mindent megtett értem, és ha nekem ez nem volt elég, akkor nem tud ennél többet. De olyan mintha a lényeget nem adta volna meg. Az érzelmi biztonságot és a feltétel nélküli szeretetet.
Azt olvastam, hogy a nárcisztikus anyák borderline gyereket nevelnek ki. Ez mennyire lehet igaz? Szerintetek anyum működése mérgező, érzelmileg bantalmazo?
Elképzelhető, hogy nárcisztikus lenne?
Előre is köszi a válaszokat.
20L
Teljesen egyértelmű, hogy édesanyádnak komoly gondjai vannak agyilag. És igen, ő egy szép, kifejlett példánya a bántalmazó szülőnek. Az is nagyon árulkodó, ahogy édesapád viselkedik a hatására. A bántalmazó szülő mellé ugyanis gyakran beáll a másik szülő úgy ugrálni, ahogy a bántalmazó kívánja. Egyikük viselkedése sem tudatos, az anyád nem tudja, hogy bántalmaz, neki egyedül önmaga fontos. Az, hogy látszólag szomorú miattad, meg orvoshoz visz, ez csak arra jó, hogy még tökéletesebb szülőnek tarthassa magát. Pedig ha a lányánál ilyen fiatalon (értsd 25-27 éves kora előtt) különféle pszichés problémák jelentkeznek, ott neki kellene sürgősen tükörbe néznie. Mert a gyerekek ilyen jellegű problémáinak kivétel nélkül a család ágyaz meg. Nem véletlenül szorongsz tőle, egészen biztos, hogy anyuka már csecsemőkorodtól folytatja "áldásos" működését és biztosan komolyan traumatizálta a gyerekkorodat is, amire valószínűleg nem emlékszel, csak a tudatalattidból tör fel a "trutyi".
De! Ha Te magad ráhajtasz az önismeretre (pszichoterápia), egy jó terapeuta segítségével ki lehet jönni ebből. Persze sok fájdalommal jár rálátni, hogy mennyi mindent elvett tőled a saját anyád, mennyi mindent nem adott meg, ami járt volna és milyen álnok módon próbált/próbál felhasználni Téged a saját céljaira. De ha ezzel "megvagy", maguktól el fognak tűnni a tüneteid és visszakapod az önrendelkezésed és a hatalmat magad felett. Borzasztóan etikátlan, amit az anyád művel és igen, ő egy nagyon mérgező szülő, nem szükséges szépítened vagy mentegetned magad előtt. Nyilván van annak is egy oka, hogy ő ilyen lett, de Te nem lehetsz az ő gyógyítója/ pszichoterapeutája, magaddal kell foglalkoznod és neki is önmagával kellene foglalkoznia, ahelyett hogy mások manipulálásával és tönkretételével elégítené ki hamis "szükségleteit". Attól azonban sajnos ő távol áll, hogy egyáltalán felismerje a saját problémáját és segítségért folyamodjon benne. Te azonban felismerted a tiédet és abszolút jól látod annak okát is, tehát előtted az út a megoldásához. Gondolom olvastad a Mérgező szülők c. klasszikust, ha így tetted fel a kérdésed, édesanyád is méltán lehetne benne egy esettanulmány. De azt is láthatod így, hogy nagyon is van a mérgező szülők által kivitelezett rengetegféle pszichés problémára megoldás.
Szerintem ez már bőven bántalmazó kapcsolatnak számít.
Nekem apukámra nagyon jól ráillik ez a leírás, sőt még a huszas éveim elején (26 vagyok most) eléggé borderline jellegű tüneteket produkáltam, de nem voltak túl súlyosak, szakemberhez fordulni vele meg szégyelltem. Szerintem apukám nárcisztikus, anyukám szerint is, de orvosi diagnózisa nincsen róla (nem is lesz, mert ő tökéletes, nem fog pszichológushoz/pszichiáterhez fordulni önmagától).
Szerintem nagyon nehéz egy ilyen kapcsolatot kezelni. És a kezelést megnehezíti, hogy, valamilyen szinten egy törődő, szerető apáról van szó, viszont ez főként az anyagi/tanulmányi dolgokban jelent meg, mehettem egyetemre, kaptam lakást, viszont mély beszélgetéseket, figyelmet, kedves szavakat sosem. Sőt, amikor néha szóba elegyedtünk, általában kritikát, verbális bántást kaptam. Emiatt nagyon nehéz egy egészséges önképet kialakítani, fenntartani, úgy, hogy sosem éreztem, hogy elég jó vagyok apám szemében, hogy olyan vagyok, akinek csak negatív dolgokat tud mondani.
Nekem mostanság sikerült eljutnom oda, hogy a kapcsolatunkat kezelni tudom, végre valahogy sikerült elérnem magamban, hogy nem érdekel a véleménye, hogy mit mond. Nagyon fáj, hogy ezt kell tennem, de azt hiszem, hogy számomra ez az egyetlen megoldás. Ő nem tud, nem akar változtatni, ha bármilyen kis hibáját felemlegetem és szépen megkérem, hogy szeretne, hogy változzon, egyből átmegy támadóba és csak lelki bántalmazás lesz a vége. Úgyhogy sajnos nem tudok mit tenni, azon kívül, hogy megpróbálom őt és a szavait kizárni az életemből, máshogy nem megy.
26L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!