Van olyan, aki utálja a gyerekeket, nem akar gyereket, de ez megváltozik?

Nő vagyok. Engem annyira idegesítettek és zavartak a gyerekek, hogy ha mentem pl. vonattal, képes voltam átmenni egy másik kocsiba, ha kisgyerekkel/babával szállt fel valaki (akkor is, ha csendben volt a gyerek).

Mindig úgy terveztem, hogy nekem SOHA nem kell gyerek.

Akkori "időszámítás" szerint későn mentem férjhez, 29 évesen (1995-ben). Férjem azt mondta, hogy ő nem erőlteti, ha szeretnék, benne van a dologban, ha nem szeretnék, azt is tiszteletben tartja (neki akkor már volt két gyereke, özvegy volt akkor.)

A lényeg, hogy meggondoltam magam, lett egy kislányunk. Ő lett a mindenem, nagyon szeretem, igazán nagyon jó anya-lánya kapcsolatunk lett (már 22 éves).

Azt be kell vallanom, hogy minden percét élveztem a kisgyerekes időszaknak is, jó volt vele, okos volt, tanulékony, együttműködő, okosan kérdezett, gyorsan tanult, minden jó volt vele, soha nem idegesített kiskorában sem.

Viszont én utána sem szerettem meg jobban a gyerekeket. Tehát (tudom, csúnyán hangzik), más gyereke ugyanúgy idegesített, mint előtte. És azóta is.

Férjem felnőtt lányának van kisgyereke, igazából nem hat meg, igyekszem távol tartani magamat tőle.

Szóval leszámítva a saját gyerekemet, alapvetően nem változtam meg ebben a kérdésben.

Nincs.

Ami van:

- Tiszteletben tartod a döntését és vele maradsz ebben a tudatban.

- Elhagyod és összejössz valakivel, aki akar gyereket.

Nincs harmadik opció.

Nem változik meg.

Teherbe eshetsz a tudtán kívül, de akkor egy utolsó szenny vagy.