Van olyan, aki utálja a gyerekeket, nem akar gyereket, de ez megváltozik?

Nem utálom a gyerekeket, de nem is szeretem őket és sajátot nem szeretnék sem én, sem a feleségem.

A sógoroméknak 4 hónapja született kisfiuk. Aranyos, elbabázunk vele 1 órát és egyébként nagyon jó fej, de örülünk, hogy nem nekünk kell 24 órán keresztül foglalkozni vele 18 évig. Szóval ez inkább csak megerősített abban, hogy "saját használatra" nem szeretnénk. :)

35F

Férfi vagyok.

Nem utálom a gyerekeket, egyszerűen csak idegesítenek.

Az ilyen férfiakkal kapcsolatosan mint én, az a megfigyelésem, hogy fiatalon nem azon jár az esze, hogy hogyan reprodukálhatná magát, hanem igyekszik a lehetőségei szerinti legnagyobb kanállal enni az életet.

Aztán ahogy halad a korral, akkor meg védi a nyugalmát, a kényelmét. Már kialakított egy olyan egzisztenciát, amibe belefér egy-egy utazás, pénzesebb hobbi, egy jobb kocsi, egy jobb minőségű, nyugodt élet.

Miért kellene ezeket feladni olyasmiért, ami soha nem vonzotta?

“Másokét azóta sem szeretem, nem is érdekelnek, de a sajátomat már most imádom, pedig még meg sem született :)”

Hja kérem, úgy könnyű... majd a gyerek születése utáni hazodik hónapban írj véleményt, és tűzzél mellé vigyori fejecskét. Egy meg nem született babócát roppant könnyű szeretni, de majd a végigvajúdott napok, a testnedvekben turkálós-véigig nem aludt éjszakás évek közben, míg a melled egyre csak nyúlik a köldököd felé, a férjed pedig számon kéri rajtad, hogy mit csináltál otthon egész nap, és miért nem akarsz éjfélkor, dög fáradtan szexelni... na akkor jelentsd ki, hogy jujj, de imádod a gyermekedet, és de jó döntés volt a világra hozni, csak mert a férjed szereti a babákat.

Senkinek fogalma sincs róla, mit fog érezni a saját gyereke iránt, amíg meg nem születik. Tök mindegy, hogy a családban megszületett babák mit váltanak ki belőle, a saját gyerek nem azt fogja.

A férjek nem azért lépnek le, mert utálják a gyerekeiket, hanem mert sok esetben anyós vagy a saját anyja túlságosan beavatkozik és nem tud belenőni az apaszerepbe, automatikusan átengedi a gyereket a nőknek, azok mindent intéznek a baba körül, ő meg egyre jobban kirekesztődik és végül nem tud mit kezdeni a saját gyerekével, feleslegesnek fogja magát érezni. Ahol nincs nagyszülői elnyomás, ott a férfi nagyon hamar kénytelen lesz beletanulni az apaságba és hacsak nem árvaházban nőtt fel emberi érintés nélkül, imádni fogja a saját gyerekét. Tök mindegy, hogy előzőleg más gyereke milyen érzéseket váltott ki belőle.

Senkinek fogalma sincs róla, mit fog érezni a saját gyereke iránt, amíg meg nem születik.

Ez a legbölcsebb mondat, amit a témával kapcsolatban valaha leírtak.

hacsak nem árvaházban nőtt fel emberi érintés nélkül, imádni fogja a saját gyerekét.

Ez viszont a legnagyobb butaság. Hány “véletlenül” teherbe esett nő reménykedett már ebben, hányan gondolták azt, hogy “majd meglágyul a szíve és meggondolja magát, ha már a kezében tartja”. És hány nő esett pofára ezzel a remek tervvel...

14-es félreérted, nem a férjem akarta a babát. Én kérdeztem meg, hogy szeretné vagy sem, mert én igen. Olyan érzéseket váltott ki belőlem, amiről nem is sejtettem, hogy létező.

Egyébként hogyne lehetne szeretni, hiszen láttam már. Attól függetlenül sok bosszúságot okoz már most a terhesség, de ő egy darab belőlem és abból az emberből aki egyedüliként képes volt ilyen vágyakat ébreszteni.

Fel sem merült, hogy ne szeressem.

A férjem pedig nem akkora tróger, hogy ilyeneket szóvá tegyen, vagy ilyesmit elvárjon.