Hogy mondjak meg unokatesómnak, hogy ez már sok, anélkül hogy megbántanám?
Sziasztok. Unokatesómról van szó. 23 éves és van egy 3 éves lánya, akit egyedül nevel. Amikor kiderült, hogy terhes, a barátja megmondta, hogy ő nem akar gyereket, az anyagi helyzetük különben sem olyan, amire szülni kellene. Szülei ugyanezt mondták, hogy óriási felelőtlenség így gyereket vállalni, de nem érdekelte. A fiú szakított vele, egyedül maradt, félbehagyta az egyetemet is és megtartotta a gyereket. A terhesség elején visszaköltözött a szüleihez (nagynénjémékhez), de ők is megmondták, hogy oda nem szülhet, nekik nincs erre szükségük, nem fogják helyette felnevelni a gyereket, ők sem állnak úgy anyagilag + a lakás is kicsi lett volna stb. Kibérelt hát egy ismerősével együtt egy kis albérletet és ott laknak már egy ideje.
Én 26 vagyok, a férjemmel élünk ketten. Már az elején is rengeteget panaszkodott, hogy milyen nehéz a helyzete, de egy ideje már elviselhetetlen a dolog. Rendszeresen átjön a gyerekkel együtt (volt egy műtétem, ami után itthon kell lennem pár hónapig), aki iszonyatosan neveletlen. Az elején még nem igazán zavart, próbáltam megértő lenni, de már nem megy. A kislány folyamatosan hisztizik, rendetlenkedik, sír, földhöz csapja magát mindenért stb. És akkor még ehhez jön az is, hogy megállás nélkül panaszkodik, hogy neki mennyire nehéz, hogy egyedül alig bírja eltartani magukat, hogy milyen rossz a kislánya is, hogy elege van, hogy az albérletben az ismerőse is kezd a türelme végére érni az állandó hiszti miatt és el akar költözni, de hogy ő egyedül nem tudja fenntartani a lakást. Értem én, hogy nem könnyű, de senki nem kényszerítette, hogy 20 évesen lebabázzon. Sőt, mindenki megmondta, hogy nagyon rossz ötlet tekintve az anyagi helyzetét meg azt, h nem dolgozott még, nincs tapasztalata, semmi, de őt nem érdekelte, viszont azóta is úton-útfélen sajnáltatja magát. Mindig hív, hogy épp erre járnak, beugorhatnak-e. Nincs szívem azt mondani, hogy nem, mert a lányod nem tud viselkedni, pedig amúgy sem szeretem túlságosan a gyerekeket, nem is akarunk mi sem. Szeretem a csendet, a nyugalmat, de ha ők itt vannak, akkor ennek lőttek. A férjem is kezd bepipulni, mert sokszor itt vannak akkor, amikor ő hazaér és ő sem bírja a gyerekzsivajt. Ilyenkor csak szeretne kicsit lepihenni nyugiban. Többször volt már, hogy "leráztam" mondván, most nem érünk rá, most boltba megyek, most más dolgom van, de nem mondhatom mindig ezt. Meg akarom neki mondani, hogy elegem volt az állandó önsajnálatból és a nevetlen gyerekéből, de tuti h megsértődne. Én nem nagyon tudok finomkodni, az a típus vagyok, aki egy ideig türtőzteti magát, próbál udvarias és kedves lenni, de utána robbanok.
Mégis hogy kéne megmondanom szerintetek neki a dolgot? Vagy így is-úgy is sértődés lesz a vége? Voltatok már hasonló helyzetben? Hogy kezeltétek?
#8 figyelj, az hogy te nem vagy képes szöveget értelmezni, az nem az én bajom, de akkor nem kell válaszolni és OFF-olni a kérdésemet. Te lehet vagy olyan b*unkó, hogy rendszeresen nem veszed fel az unokatesódnak a telefont és ha becsenget hozzátok, eljátszod hogy nem vagy otthon és nem nyitsz ajtót, de tudod nem mindenki ilyen primkó ám. Épp ezért a kérdés, szeretnék olyan megoldást, amivel nem sértem vérig, már ha van.
"Azt gondolom, hogy az bánt téged, hogy az unokatesód bevállat egy nagyon nehéz dolgot"
Te esküszöm nem vagy komplett!! Mégis ki a fene lenne irigy vagy féltékeny arra, hogy 20 évesen az egyetem közepén, 0 munkatapasztalattal és silány anyagi helyzettel felcsinálták? Talán magadra ismertél az unokatesómban vagy mi a gond? Ezért akarod mindenáron piedesztálra emelni azt, aki felelőtlenül a semmire szült? Gondok vannak a fejedben, ha szerinted ez irigylésre méltó élet. Nem arról van szó, hogy nem vagyok alkalmas egy gyerek nevelésére, hanem arról, hogy NEM IS AKAROK az lenni. Óriási különbség van a kettő között.
Légy szíves és ne szólj hozzá többet a kérdésemhez, ha képtelen vagy felfogni, hogy miről szól. Mert biztosan nem arról, amiről te hablatyolsz. Nem az a téma, h én miért nem fogok szülni. Amúgy egy kérdés alapján ítélkezni ismeretlenek felett, ahogy te csinálod, elég szánalmas. Nem is ismersz, de egyből megállapítod, h én féltékeny vagyok, irigy vagyok és alkalmatlan a gyerekszülésre.. :D Ne süllyedj ennél lejjebb, de tényleg.
Neked aztán van idegzeted, nem semmi! Én már rég úgy elküldtem volna őket, hogy még most is a tengelye körül pörögne.
Én úgy gondolom, hogy rokoni kapcsolat ide vagy oda, senkinek a hülyeségét nem vagyok hajlandó elviselni. Amúgy is rettenetesen utálom a panaszkodó, negatív embereket, nem tűröm meg őket a közelemben. Akár rokon, akár nem, nem érdekel. Annak az 5 embernek az átlaga vagy, akivel a legtöbb időt töltöd, nekem pedig lúzer, nyavalygó, önsorsrontó emberek ne rontsák az "átlagomat". Én is voltam szarban, mélyponton, mégis kimásztam onnan a saját erőmből. Az unokatesód tipikusan olyan ember, akinél hülyébb a világon nincs, én azonnal megszakítottam volna vele a kapcsolatot már akkor, amikor ezt a lebabázós dolgot kitalálta. De te nyugodtan tartsd vele a kapcsolatot, engedd, hogy tönkretegye az életedet és a házasságodat. Ahogy elnézem, te képtelen vagy arra, hogy a saját érdekeidet érvényesítsd.
Én a következőt mondanám: "figyelj, megértem, hogy nehézségeid vannak, az élet sokunknak nem könnyű, de hiába mondod, hiába panaszkodsz, problémáidat nem fogom tudni megoldani. Keress nevelési tanácsadót, családsegítőt, ott olyan szakemberek vannak, akiknek ez a feladatuk. Nekem nincs erőm, energiám, kapacitásom problémáiddal foglalkozni, pihenni, gyógyulni szeretnék. Sok sikert kívánok".
Kb. ennyi.
Miként reagál, az nagy eséllyel borítékolható: nagyon megsértődik... Másként nem tudom, milyen módon lehetne ezt rövidre zárni, mert ha nem vagy határozott, sosem lesz vége.
Nagyon felnézek a kérdezőre, hogy nem akar elfordulni "a megesett leánytól", csak szeretné a tudtára hozni hogy neki sok már a látogatásból. Teljesen jogos igény, hogy határokat szabjon valaki és ezeket a környezet tiszteletben tartsa. Kérdező: találd ki, hogy te mikor szeretnél velük találkozni. Akkor jöjjenek mindig, amikor te hívod (és ráérnek). Ha csak be akar ugrani, de 10-ből 10-szer nem jó neked, akkor nyugodtan mondd meg neki 10edszerre is hogy "most nem alkalmas". Nem kell magyarázkodni, hogy miért nem. Tiszteletben kell tartani az igényedet.
A gyerkőc védelmében: nem biztos, hogy olyan szörnyű a helyzet. 2-3 éves korban van a dackorszak, amikor a gyerek azon is képes hisztizni, ha odaadják a kezébe azt amit kért. MINDENRE nemet mond, arra is amit az imént még nagy garral követelt. Ez életkori sajátosság, lezajlik, utána lesz egy pár jobb év a kamaszkorig ;) Persze nevelni kell és pár trükkel elvislehetőbb a dackorszak is, de maga a dolog természetes folyamat, a személyisége alakul éppen babából kisgyerekké válik a kölök :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!