A páromat az édesanyja folyamatosan bántalmazza fizikailag is és pszichésen is! Azzal fenyegeti, hogy kijelenti a lakásból! De a párom a kislánnyal él együtt nála! Megteheti ezt?
A párom anyjáé a lakás, de folyamatosan üti, és káromkodik!
Pénteken voltam szem és fültanúja!
a kislányával él ott aki most 7 éves, és ő is elmondta nekem, hogy retteg a nagymamájától a saját szavaival élve!
Segíteni szeretnék nekik!
ha nem baj nem írom le, hogy miket csinált és mondott az anyja, mert nem bírná el a nyomdafesték sem!
Válaszokat ötleteket, várok!
Szép napot mindenkinek!
"Nem kell. Van élő szülője annak a gyereknek. Nem köteles a nagyi nevelni meg eltartani."
Mielőtt mondatokat ragadsz ki a hozzászólásomból javaslom fusd át még egyszer, mert elég korrekt, összetett és objektív választ adtam, amelyben utaltam arra, hogy ma Magyarországon milyen jogszabályok vannak. Az ilyen esetekben pedig kivétel nélkül mindig a kiskorú a védett személy, és az ő biztonsága az elsődleges szempont.
Rengeteg ilyen eset van Magyarországon, ahol a tulajdonjog sérül azért, mert a lakhatási vitában van egy kiskorú is. Különböző videóportálokon is lehet találni sok olyan videót, ahol lakástulajdonosok reménytelenül küzdenek az egykori bérlők ellen, akik például rendelkeznek bevétellel, tehát a gyermek ellátása, eltartása biztosított, ezért a gyámügy a gyermeket a szülőnél, szülőknél hagyja. Ellenben a lakástulajdonos nem tud kilakoltatást indítani, mert a jogszabály a gyermek épségét védve nem engedi, hogy a szülő utcára kerüljön a gyerekével, és onnantól hajléktalan legyen szinte.
Nem véletlenül hoztam fel a Pécsi Ildikó történetét sem.
Egy ilyen esetben pedig nem feltétlenül igazságos az, ha valaki tulajdonjoga sérül, mert az adott ingatlanban egy kiskorú is lakik.
Nem véletlen, hogy ezt a dolgot a kisebbség is előszeretettel szereti kihasználni.
Ha párodnak nevezed, te miért nem segítesz nekik???Miért hagyod?Ő miért hagyja?Saját magát úgy vereti ahogy akarja, de egy 7 éves kislányt ennek kitenni? Tiszta idegbeteg és lelki sérült lesz az a gyerek!
Valamit csinálhatnál végre.
H be van jelentve, nem rakhatja ki, csak bírói ítélettel.
De annak is komoly oka kell legyen.
Tehát ha a lakcímkártyájuk oda szól, nem lehet őket onnan kirakni.
A nagymamácska alkoholista, vagy szenilis netán?!
Viszont én a helyedben nem hagynám bántalmazni a páromat és a kislányát, elvinném onnan, ha tehetem.
A párod miért tűri, hogy tönkretegye a nagyi a gyereke életét?
Netán a lakásra pályázik, ha a nagyi egyszer elmegy?!
Megéri?!
"Azzal fenyegeti, hogy kijelenti a lakásból!"
Nem tudja kijelenteni, a törvény erre nem ad lehetőséget.
Próbálja meg, az önkormányzattól úgy elhajtják, mint a pinty.
Talán, esetleg nem kellene puszta pic&ára szaporodni, ezt kéne "felfogni a kis agyatokkal", tudjátok, a csok, meg minden facom óta nem jár sajnálat azért, mert kölyökkel szopsz, és nem tudsz lépni a purgyé miatt.
Itt is egyedül a gyereket sajnálom, párod szenvedjen csak, ha ekkora nyomorék idióta, hogy a semmire szült a beteg anyja nyakára. Ja, és te is nyugodtan eláshatod magad, amiért akkora férfi vagy, hogy az észt tudod osztani egy fórumon, egy albérletet meg nem tudsz kifizetni a családodnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!