Normális az ha nem kedvelem a családomat?

Nem véletlenül alakult ki az a mondás, hogy míg a barátainkat megválogathatjuk, addig a rokonainkat nem.

Van ilyen. A tisztelet pedig az a faktor, ami nem alanyi jogon jár, nem kierőltethető, hanem ki kell érdemelni. És ehhez az ellenérzéshez valóban nem kell mégcsak effektív ellenségeskedés sem. Csak eltérő értékrend. Nekem is volt ilyen rokonom. A kötelező jópofin kívül semmi.

"Mondjuk ez így, negatív élmények nélkül érdekes, tehát eléggé sanszos , hogy előző életekre vezethető vissza, hogy nem szívesen vagy velük"

13-as, de szerintem nem is kell konkrétan negatív élmény. Elég, hogy nincs/kevés a pozitív élmény. Én simán átérzem, mit ír a kérdező, én is így éltem a családommal.

Jó olvasni itt ezt a témát, én mindig azt hittem, hogy én nem vagyok normális. Közben csak azt adom vissza, amit kaptam, érzelmileg kb. a semmihez közelít. Én is úgy vagyok, hogy van az anyám 100 km-re, és egyszerűen hetekig nem érzek motivációt, hogy felhívjam. (Férjem szokta kérdezni, hogy "anyuddal mikor beszéltél?" Akkor megerőltetem magam). Én tudom, durva, de ha holnapután meghalna, akkor sem lennék megtörve. Nálunk is olyan "egymás mellett élés" volt a családban.