Normális az ha nem kedvelem a családomat?

Ebben a mai világban átlagos.

Akik közé beszülettél, azokkal van a legerősebb karmád, hogy tudjátok oldani ezeket. Közel legyetek egymáshoz, és dolgozzatok az ügyön. A karma kiegyenlítődésre törekszik, azt kapsz vissza, amit adsz (vagy adtál akár egy korábbi életedben is); tehát amit vetsz, az fog kihajtani; amit vetettél , azt aratsz; és a kiegyenlítődés által meg tanulni lehet, fejlődni. pl empátiában.

Én megértelek,én se vagyok antiszoc,van már saját családom,barátaink,de igen utáltam otthon lenni 10 évesen is,amint tudtam mentem dolgozni,konyvtárba bárhova csak otthon ne kelljen lenni,középsuli alatt már max aludni fürdeni mentem haza,igazábol nem is érdekeltem őket,egyetem elején otthon voltam még,azt aztán albérlet,egy honap után tünt fel nekik h elköltöztem akkor kezdtek keresni na ennyit a családról,ha nem dolgoztam otthon beadtam h akkor is dolgozom,igen hazudtam mert a barátaimmal párommal voltam inkább ,akikkel jo volt lenni,és nem otthon lenni ugy h hazautazok de hányok a gondolattol és mennék már vissza mert telibe szarnak,és szar érzés van végig h jobb lenne az időt szerető légkörbe tölteni,egyszer csak nem mentem többet,hát nem is hiányoltak,telefon se,hogy élek e,erről ennyit.

Minek eröltetni halott kapcsolatokat,legyen boldog a szülő nincs több kiadása nem kell játszani kifelé..

Szerintem nem vagy egyedül aki így érez azok iránt akik felnevelték. Adott,hogy a természeted különbözik a családod természetétől.Nem tudni,hogy kitől,mit kaptál genetikailag.Gondolkoztál azon,hogy a családon,rokonságon belūl kihez hasonlítasz a legjobban? Esetleg a nagymamához?

Vannak egyedek /akár jó,akár rossz irányban/akik kinőnek a családból.A másfajta gondolkodásba beleférne,hogy ismerd,tudd a családod mikor,mit tenne? Sok esetben meg kell tanulnunk a másik fejével gondolkoznunk.Nem tudok hirtelen jobb példát találni mint:képes lennél egy 6 éves,a nemzetiségi 25 éves,egy tudós 50 éves,egy édesanya 38 éves,egy édesapa 75 éves fejével véleményt mondani? Kaptál őszínte öleléseket amikor hazaértél és vágytál erre?

"Kaptál őszínte öleléseket amikor hazaértél és vágytál erre?"

No és te adtál, kimutattad szereted, ragaszkodásod?

.

Ha az egész család szeretetre alkalmatlan, méltatlan, nem biztos -sőt!- hogy bennük van csupán a hiba!

.

Úgye tudod, ha a kacsa azért fullad a vízbe, mert nem tud úszni, nem a víz a hibás?

Igen,pontosan így érzek én is a családom iránt,csak én 44 éves vagyok,sőt a férjem is így érez,szerintem ezért(is) találtunk egymásra.

Mindkettőnk egy érzelmektől és mindenféle támogatástól mentes családban nőttünk fel,ahonnan nagyon hamar eljöttünk,mert nem éreztük jól magunkat benne.

Nem voltak nagy veszekedések(abban legalább érzelem van),sem nagy sírások,semmi.Tök természetes volt anyámnak is,hogy még a 17-et sem töltöttem be,de albérletbe megyünk.Soha nem kértem(és nem is ajánlottak)segítséget később sem,az unokáikkal olyan a kapcsolatuk,mint bármelyik rokon gyerekkel,olyan semmilyen.Pedig a kötelező kapcsolattartás,ahogy te is írod,még megvan.Megyünk ünnepekkor köszönteni,nézem a naptárat,hogy már 3 hete nem telefonáltam,oda kellene csörögni,stb.

Közben a férjem családjával már 10 éve teljesen megszakadt a kapcsolat,az egy veszekedéssel ért véget,mert felróttam nekik,hogy a felesége által kisemmizett sógoromat legalább ideiglenesen befogadhatnák a telkükön lévő üres házba,amíg összeszedi magát.Anyósom erre lecsapta a telefont,hogy foglalkozzam a magam dolgával és azóta nem keressük egymást.A sógorom pár év múlva egy lepukkant házban 47 évesen meghalt,egyedül,mert nem volt mellette senki a kórházba vitte volna időben egy vérmérgezéssel.

Közben a mi kis mikroközösségünk a 3 gyerekünkkel,iszonyú erős és megpróbálunk pont olyan szeretetteljes és biztonságot adó környezetet biztosítani számukra,ami nekünk nem adatott meg.

Az igazság az,hogy a rokonainkat nem mi választjuk,tehát hülyeség az,hogy muszáj szeretni őket és ragaszkodni hozzájuk.

Egyébként van olyan a nagy családban,akirke szeretettel gondolok és nem kötelezően tartom velük a kapcsolatot,ők a "keresztszüleim"(nem vagyok megkeresztelve).Szerintem egyedül az ő temetésükön fogok sírni,de remélem ez még nagyon sokára lesz.