Ostobának tart a családom?

Sajnos van ilyen, az emberek agyában átkattan valami, és akkor az úgy van. A legtöbb embernek hiába van a valóság az orra előtt egy köpésre, egyszerűen nem képesek kitekinteni abból a bizonyos a dobozból, így nem is képesek a saját kis valóságuknál tovább látni.

Ezzel te nem tudsz mit kezdeni, az embernek magának kell fejlődni, törekedni a fejlődésre, hogy ne ragadjon le, és ha nekik ilyenre nincs igényük, ezen a szinten fognak tengődni.

Nálunk is hasonló a helyzet, csak nálunk a húgom a kedvenc. Nekem szerencsém volt szerintük, de ő az érzékeny, angyallelkű kiskirálylány, akire egy rossz szót nem szabad mondani, bármit is csinál, neki óvni kell a lelkét mindentől, az enyémbe bele lehet taposni, mert én nem vagyok annyira érzelgős, én úgyis kibírom stb.

Nem törődöm velük, és egyszerűen hangzik, tudom, de tényleg csak ez segít. Saját magam elvárásainak igyekszem megfelelni, mindenki más le van tojva, én elégedett vagyok az eredményeimmel, és csak ez számít.

nyugi, nálunk is anyám fejében ez van... Én nem vittem semmire, bátyám az isten. Jóideje már bátyámmal együtt röhögünk kínunkban az egészen, mást nem tudunk. Mindketten magunk urai vagyunk, más úton, de boldogulunk, megbecsült melón van, az eszünkből élünk. Anyám rendszeresen siránkozik, én mikor kezdek már valamit az életemmel, és hogy az a baj velem hogy hülye buta vagyok... A legjobb, ha valamelyik barátom előtt feledkezik el magáról, akkor nem tudják a barátok, hogy sírjanak, vagy röhögjenek.

Örülj hogy a bátyád elment a diplomaosztódra, meg hogy öcsédre is mondja ő is, hogy okos. Ti tesók tudtok összefogni, a szüleitekkel nem tudtok mit tenni.

Neked meg el kell engednek, mert ilyen szülőknek sose lehet megfelelni. Nem is kell megpróbálni, csak viszi az energiát feleslegesen. Tojd, le, és élj!