Miért nem fogadja el a családom, hogy nem vagyok társasági ember?

Világéletemben kilógtam a családból, zárkózott voltam, csendes, kerültem a társas érintkezés bármilyen formáját, mert nem szerettem a felszíni társalgást. Minek is beszéljek olyasvalakivel, akit nem érdekel a válasz? Amikor tesómék hazaállítottak valamelyik barátjukkal, akkor inkább bemenekültem a szobámba és filmeztem, amíg el nem mentek. Kellemetlen volt számomra, amikor itt voltak, mert olyankor mindig kaptam az ívet, hogy csendes vagyok, miért nem beszélgetek velük? Persze, hárítottam, kifogásokat kerestem. Amikor elkezdtem bemenni a szobámba, akkor persze már én voltam az, aki fennhordja az orrát és mindenkinél jobbnak gondolja magát, pedig nem erről van szó... Soha nem is ez volt az indok, csak nem ugyanaz érdekel engem, ami őket, emellett nem hozzám jöttek, minek zavarjak? Plusz, nem egy korosztály, stb... Mostanra felnőttünk, elköltöztünk, eltartjuk magunkat, de ünnepekkor még mindig ugyanaz a nóta. Jön anyám barátnője látogatóba, mindig megkérdi tőlem: és megy-e már a barátkozás? Olyankor csak pislogok, vannak nekem barátaim, vagyis van egy nagyon jó barátnőm, de vele már évek óta tartom a kapcsolatot, jóban-rosszban együtt vagyunk. Emellett egy-kettő, akikkel néha elmegyek ide-oda, de ennyi. Minek nekem ennél több? Testvérem karácsonyi ajándéka egy pszichológus telefonszáma volt, mellette egy-két jó szó, hogy bármi bajom is van, ne féljek elmenni hozzá, nagyon jó orvos. Elhiszem, hogy jót akar nekem, de én így vagyok jó! Jól érzem magam, ha nem így lenne, már rég felkerestem volna valakit. Persze, rosszul esnek a beszólások, amikor testvéreim barátai csak elmondásból ismernek, de rögtön megbélyegeznek. Barlanglakónak hívnak, beképzeltnek hisznek, lenéző, egoista majomnak, aki lehetetlenül ostoba. Jó, az én hibám is, hiszen nem beszélgetek velük - mentségemre legyen szólva: nem vonz a társaságuk. Ennek ellenére azonban nem érzem hibának ezt a dolgot, én sem szólok bele abba, hogy ők milyenek, miért tesznek ilyesmit? Kerüljük el egymást, ennyi az egész. Nem kell rólam beszélni, intorvertált vagyok és kész. El kell fogadni. Veletek is hasonló a helyzet? Ha társasági emberek vagytok, akkor miért zavar titeket az, amikor valaki nem olyan, mint ti? Szeretném ezt megérteni, bepillantást nyerni mások gondolkodásába is.