Milyen érzés az, hogy már a dédunokáink sem fognak emlékezni a nevünkre?

Nem bánom. Mindig is amondó voltam, hogy nagy valószínűséggel az él boldogan, akinek nem fognak emlékezni a nevére.

Amúgy 3 dédszülőm nevét tudom. :)

Én pl ismertem a dédszüleim szóval emlékszem a nevükre. Dédnagymamám tanított pogácsát sütni.

Ha nem emlékeznek majd rám a dédunokáim, hát na bumm. Az se biztos, hogy gyerekeim lesznek. Valószínűleg a tanáraim se ismernek meg az utcán, ennél nagyobb hatást nem fogok gyakorolni ebben az életben senkire.

Nem bánom, én a jelenben élek. Nem érdekel, hogy fognak-e rólam beszélni, ha már nem leszek.

Ha meg megérem, hogy legyenek dédunokáim, akkor ők tudni fogják.

Egyébként én egy dédimet ismertem, mert már csak egy élt, de a többi nevét is tudtam, mivel a család mesélt róluk.

Már látom magam előtt a képet, ahogy a dédunoka a dédanya 100 évvel ezelőtti insta pucsítós, sggrázós, hátulról fényképezett, rbancra kisminkelt csöcs kirakós képeire rejszol esténként.

Ilyen értelemben a neve fent lesz az interneten több száz év múlva, mondjuk erre én nem lennék büszke.

Átlagemberre nem fognak emlékezni.

Csak aki valami nagy dolgot vitt véghez (pl.:nagy céget alapított stb..ilyesmik).