Szerintetek mit lehet tenni az ilyen rokonokkal? Azon kívül, hogy minél messzebbre elkerülni.
A barátom családjáról van szó. Állandóan ellenem beszélnek a hátam mögött, elmondanak mindennek (okot nem adtam rá). Arra biztatják, hogy csaljon meg, hagyjon ott, mert "úgyis annyi nő van mint a rohadás", és hogy "meg kéne csinálnia még párat". Van olyan családtagja, aki meg is próbál csajokat beszervezni neki, miközben tudja, hogy együtt vagyunk.
Kiderült, hogy ilyenkor nem áll ki mellettem, nem azt mondja, hogy együtt vagyunk és nem akar mást, nem állítja le őket, hanem csak hallgat, vagy inkább azt mondja, hogy nem ér rá. Sőt, van amikor az apja engem szid, akkor csak helyesel neki. Ezek a dolgok nemrég jutottak tudomásomra, eléggé megdöbbentett. Mit kéne tennem? Mondjam neki, hogy válasszon köztem és a családja közt? Az szerintem nem megoldás, de jobb nem jutott eddig eszembe. De már arra is gondoltam, hogy miattuk ki kéne lépnem ebből a kapcsolatból, mert sosem fognak leállni.
Hát meg is érdemled ne haragudj. Ennyire nem becsülöd saját magadat, hogy egy ilyen idiótával vagy?
Magadat nem tiszteled, mástól miért várod?
Tudok pozitívat is bőven. Kettesben nagyon jól megvagyunk. Szeretjük egymást, sok dologban hasonló a gondolkodásunk, a szex fantasztikus, szeretünk együtt csinálni dolgokat (akár otthon filmezni, főzni, összebújva aludni, romantikázni, vagy elmenni bárhova), sok közös témánk van, de tudunk egymástól új dolgokat tanulni is, kiegészítjük egymást.
Ha csak rossz dolgok lennének, nem lennék vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!