Hogyan ignorálhatnám szeretett rokonaim beszólásait, amiért nem szeretek bulizni?

Fura kamasz voltam - legalábbis a családom szerint. Nem vonzottak a discok, nem cigiztem sosem, nem ittam és nem is iszok alkoholt (nem ízlik és méregdrága, nem sok előnyét látom).

Sosem volt sok barátom, de magányos se voltam, pár emberhez álltam csak közel. Eljárákálni sem járkáltam esténként, 8-ra mindig szerettem hazaérni, de a délutánokat mindig valamelyik barátnőmmel (vagy többel) töltöttem.

18 éves korom óta van egy komoly(abb) kapcsolatom is. Most egyetemre járok, jól tanulok, diákszervezetekben is benne vagyok, van egy kis munkám is (havi 10 óra kb, de én élvezem, jófejek a munkatársaim is).

De amúgy extrovertált vagyok, csak bulizni meg jópofizni nem szeretek.

A családom (sok unokatestvér, nagynénik, nagybácsik, öcsém) azonban folyamatosan bszogatnak, egyre többet. Hogy én mindig otthon ülök (mint látjátok, nem igaz), karótnyelt vagyok (mindezt azért, mert nem szeretek táncolni), meg fogom bánni ha nem iszok alkoholt, kimaradok a legjobb dolgokból.

Komolyan, mintha az élet csúcsa a 15-25 év közötti lerészegedős esték lennének.

Próbáltam elmagyarázni nekik, hogy nekem így jó, de mintha a falnak beszélnék...

Hogy "engedjem el a fülem mellett", hogy ne tűnjek bunkónak, aki nem válaszol?