Mitől lehet ez? Köze van a múltban történteknek ehhez? Vagy ehhez több minden is társulhat?

Utálom a rokonokat, kerülöm, ahogy csak lehet. Kicsiként mindig csak a rokonokhoz jártunk vagy ők jöttek el (az őseim nagyon antiszociálisnak tűnnek), van két rokonom, akiknek a halált kívánom, annyira utálom őket (régen sokat cseszegettek mindennel, például amikor kövér voltam általánosban vagy kicsiként mindig rajzoltattak, pedig nem szerettem rajzolni, de volt olyan is, hogy egy hazugsággal rettegésben tartottak (szerettem anyáékkal aludni rossz időben, de mondta az egyik ilyen utált rokon, hogy majd arra fogok felkelni, hogy nem lesz lábam)). Egyszer alkoholista nagyapám mondta, hogy én nem vagyok férfi, mert nincs semmi izmom. És akkor mi van? Mit tud ő rólam? Faterom is eléggé megsértett, azt mondta, hogy egy baleset vagyok... Ez fájt az egyik legjobban, pedig valahogy tudtam, mert tesómat istenítették addig, amíg itthon volt és az egyetemre járt. De akkor is kezdték birizgálni, mert elment néha kiengedni a gőzt, bulizott a haverokkal. Én mindig elmondtam a véleményemet és ez nem tetszhetett nekik, mert tesómat sokáig tudták irányítani, engem meg nem sokáig (7.-8. osztályban kezdtem önállósodni).

Mindig próbálom kerülni a rokonságot, java részt sikerrel. És egyedül arra várok, hogy végezzek a tanulmányaimmal, dolgozzak, el tudjak innen menni és soha az égbe ne tudjanak rólam semmit sem a rokonok. Pletykáljon nagymama azt, amit akar, beszéjenek ki egymás közt és idegenekkel is mások, tegyenek bármit, csak végre mondhassam azt, hogy nincs családom és nincsenek rokonaim.