Túlreagálás, vagy jobban járok ha kevesebbet kommunikálok egy ilyen rokonnal?

Nos, röviden az életemről, mint előzmény: 10 éves voltam amikor anyukám rákos lett, ez a tanulmányi eredményeim romlásához vezetett első körben.

Igazából jó gyerekkorom volt, teljes,egész családban nőttem fel, anyukám mindig úgy viselkedett, mintha semmi gond nem lenne,de két éve, mikor 18 éves voltam meghalt.

Apám már előtte elkezdett inni, ami mára kiteljesedett, csak az alkoholért él, a ház egy putri, 5 éve nincs rá egy fillért sem költve.

Nem vettek fel arra az egyetemre, amire szinte gyerekkorom óta készültem, így máshová mentem, amit szeretek, de még mindig a másikra vágyom.Szóval nem túl szerencsés számomra az elmúlt néhány év.

Anyukámnak két nővére van, az idősebb nővére a keresztanyám is egyben, őt ezentúl így említem.Ő gazdag, a férje mérnök, ő háztartásbeli, főállású családanya, a másik nővér (ezentúl nagynéném) pedig általános iskola tanár, alkoholista férjtől vált, egy értelmi fogyatékos fia van.

Nekem csak ők ketten vannak mint rokonok, a keresztanyám rendszeresen támogat anyagilag, és igazából lelkileg is.Ha bajom van neki szoktam elmondani, sokat segít ha van kinek elpanaszolnom a dolgaim, főleg hogy meg is ért.

A nagynéném egyébként láthatóan rajong keresztanyám gazdag férjéért, nyílt titok,hogy szinte szerelmes belé.(keresztanyám is észrevette)

Ezen kívül engem mindig arra próbál rávenni,hogy ne fogadjak el pénzt, keresztanyámtól,mert biztos nem szívesen adja, csak kényszerből, hogy megmutassa, ő a jó keresztszülő, de ne dőljek be. (a keresztanyám azt mondta,hogy bármennyit kifizet, csak tanuljak, és őt nem érdekli a pénz, mert megígérte anyukámnak,hogy amíg ő él, nekem nem lesznek anyagi gondjaim, és mindent megtesz értem)

Múltkor nagynénémmel beszélgettem, és sajnos szóba jött a szar életem, amire ő felháborodott,hogy az nem szar, másnak sokkal szarabb, például neki, mert ő itt van 50 évesen, a fogyatékos fiára megy el minden pénze, nem tud félretenni, albérletben lakik, nincs egy háza, nincs semmije, elvált a férjétől, őt sem hallgatja meg senki.Én meg legalább tanulok, csomó pénzt kapok, és azért apám sem olyan rossz ember, mert hiába mondom mennyit iszik, ő tudja,hogy annyit nem ihat egy ember.

Magyarul, sokkal nagyobb gond,hogy ő 50 évesen rájött, hogy elszúrta az egész életét, mintsem az ami velem történik 20 évesen.

Mert én csak sodródok az árral, meghalt anyukám, apám leitta magát, ezek ellen nem tehetek semmit sem.De ő rosszul választott férfit maga mellé (oké,ez nem felróható, hisz anyukám is),de egy olyan pályát választott amit nem fizetnek meg eléggé, én sajnálom, de ez mind az ő hibája.Én azért tanulok,hogy ne itt végezzem.Csak neki ennyi idősen teljes családja volt, akik támogatták mindenben.

Nem beszélve arról,hogy napi egy doboz cigit szív, meg márkás ruhákat hord, pont ezt a pénzt tehetné félre, de én nem ítélkezek előtte, csak tudom,hogy ez így megy, szóval még csak nem is teljesen igaz a reménytelen helyzete.

Nem is az én problémám a világ legnagyobb gondja, és nem szeretem ezt a méregetést, hogy kinek rosszabb, de egyenesen megsért,hogy semmiségnek tartja az én gondjaim, szemben a sajátjával, mert ha így nézzük, véleményem szerint koránt sem egyeztethető össze a kettő, és sokkal többen élnék az ő életét mint az enyémet.

Lehet,hogy túlreagálom, de annyira megsértett,hogy úgy döntöttem, talán havonta 1x elmegyek hozzá, vagy felhívom, és akkor is csak általános dolgokról beszélek neki.(így sem beszélek vele túl sokat, nem véletlen)