Meglehet "tanítani" egy mondhatni felnőtt embernek a család szeretetét és fontosságát?

1. a családodhoz azért tudod nehezen elrángatni és rávenni, hogy ismerkedjen a szüleiddel, mert egy ilyen körülmények közül származó embernek nehéz beilleszkednie és megtalálnia a helyét egy normális családban. Nagyon-nagyon valószínű, hogy tart attól is, hogy a szüleid az ő családja felől érdeklődnének és ezért inkább távolságot tar, mint hogy kitálaljon a családi gondjairól, vagy esetleg hazudjon róla.

2. az, hogy az anyja távolról kedvesnek tűnik, semmit nem jelent. Az én anyámmal is beszélt már telefonon 1-2 barátnőm, amikor én nem tudtam a telefonhoz rohanni és mondtam, hogy vegyék már fel és mondják meg neki, hogy várjon egy pillanatot, mindjárt jövök, aztán végül is beszélgetésbe elegyedtek és el voltak képedve, hogy milyen cukimuki, édespofa anyám van. Na persze, hogyne... az... csak tudnák, csak ismernék az igazi arcát, el se hinnék, hogy még mindig hajlandó vagyok szóba állni vele! Szóval néhány mondatból ne vonj le elhamarkodott következtetést.

Nagyon gyorsan felejtsd el ezeket a gondolatokat és ezt a tanító szerepet, mert ha ő ezt észre veszi, olyan megalázó lesz számára, hogy annál lejjebb már nincs, ugyan is az ilyen emberek lelkileg is rohadt nagy harcokat vívnak magukban azzal, hogy attól rettegnek, ugyan olyanok lesznek, mint a családjuk. Aztán, még ha te is megbélyegzed őt, akkor végképp oda lesz a magába vetett hite! Őszintén bízom benne, hogy az én párom fejében ilyen gondolatok nem fordulnak meg, mint a tiédben!

14, te aztán csuda nagy empátiával rendelkezel, nálam emberségből nincs az a pénz, amiért 5ösre vizsgáznál...

Kérdező, a választ az én szemszögemből és az én vágyaimból kiindulva megkaptad. Azt tudnod kell, hogy "nekünk" nehezebb az érzelmeket kimutatni, de attól még ugyan annyira (ha nem jobban!!!) vágyunk a példás családi életre, mert nekünk ez máshogy nem adatik meg, csak akkor tapasztalhatjuk ezt meg, ha magunknak megteremtjük. A későbbiekben biztosan könnyebben fog a családodhoz közeledni, de idő kell hozzá. Egyelőre ő ott kívülállónak, kakukktojásnak érzi magát. Ezen nem lehet segíteni/gyorsítani. Neki kell önállóan megtalálnia helyét a családodban. Ehhez az kell, hogy a szüleid is türelmesek legyenek vele. Itt nem egy beteg emberről beszélünk, hanem valaki olyanról, aki más közegből jön és lelkiekben vágyik arra, hogy normális család vegye őt körül, de az hírtelenjében ijesztő számára, ha belecsöppen egy ilyenbe. Mi nem vagyun ahhoz hozzászokva, hogy vasárnap közösen leülünk a nagy családdal ebédelni... Hogy mosolyogva megkérdezik tőlünk, hogy hogy vagyunk, milyen a munkahely... Hogy olyan "intimen" érdeklődnek rólunk, ahogy egy családban szokás... Hogy családi programok részesei legyünk... Ezek mások számára természetes dolgok, nekünk viszont bátorság kell hozzá, hogy ilyenekben részt vegyünk. Sajnos azért is nehéz, mert ha ilyen családi dolgokba bevonnak minket, akkor egy részt szomorúak vagyunk, hogy ez nekünk csak most és csak "idegen" emberekkel adatik meg, másrészt pedig tartózkodóak vagyunk, mert úgy érezzük, hogy pátyolgatnak minket és biztosan lesajnálnak. Nem tudom teljesen érthetően kifejezni, de azt akaromvalahogy mélyebben és átéreznetően megfogalmazni, hogy fura az, hogy neki van a kis családjuk, engem meg oda vitt a párom, hogy bevegyenek engem is a játékba, mert az én családom kizárt engem. Én a mai napig furán érzem magam a párom szüleinél, ezt a kakukktojás dolgot érzem. Nálunk 7 évig tartott az, hogy ha elmentem hozzájuk, akkor még a wc-re is követtem a páromat, csak ne kelljen a szüleivel kettesben maradni. A hetedik év után jött az fokozatosan, hogy egyre többet beszélgettem velük, aztán szép lassan kialakult a családtag érzés, de még mindig nem az igazi. Alakul és ez a lényeg. Viszont azt utálom, ha megkérdezik, hogy hogy van az anyám. Mit mondhatnék? Azt, hogy biztos most is részeg, ordibál? Meg azt hogy hónapok óta nem beszéltünk? Az ilyenek miatt feszélyez, ha beszélgetek a szüleivel.

De azt szeretném leszögezni, hogy nem vagyunk beteg emberek! Sokkal mélyebben tudjuk értékelni a szeretetet, a kedvességet, a nyugalmas családi életet, mint az, aki az ellenkezőjét nem ismeri!