Meglehet "tanítani" egy mondhatni felnőtt embernek a család szeretetét és fontosságát?
A párom iszonyat rossz környezetben nőtt fel, minden szomszédban szétmenő házasságok, otthoni veszekedések, döntőbíráskodásra kényszerítés, lelki terror, alkoholizmus hasonlók. Évente kb csak karácsonykor meg max még egy alkalommal 1-2 napra megy haza. Engem 5 év alatt nem mutatott be, mert hogy ha akarom én elmehetek a családjához de ő biztos nem megy haza.
Én pedig egy olyan helyen nőttem fel ahol középiskolás koromig egy olyan családdal nem találkoztam ahol elváltak volna a szülők, vagy családi háttér miatt szembetűnő sérelmek lennének a fiatalon. Apa anya együtt van, szeretik egymást, gondoskodnak a gyerekekről, ők is boldogok, fegyelem tisztelet értékrendszer van. Én imádom a családom, és ha nekünk is lesz esetleg akkor természetesen azt szeretném hogy az én eredeti családomra üssön ahol fontosak a nagyszülők is, unokatestvérek is, karácsonykor mindig összegyűlt az egész család amíg élt mamám ott, most már nálunk. Kicsit félek hogy párom háttere miatt nem tartja majd fontosnak a családi összetartást/összejöveteleket és mondjuk csak nyüg lenne neki ha hazaakarnám rángatni havonta hogy találkozzunk a szüleimmel meg a rokonokkal vagy a karácsonyozás és hogy nem tudom vele "megszerettetni". Hm tudom kicsit bonyolult meg összevissza a lényeg hogy én nagyon család centrikus vagyok ő meg nyilván nem igazán. Kissé lusta és nem szereti ha alkalmazkodnia kell már vagy 8 éve él egyedül eléggé megszokta. Még nem élünk együtt de nemsokára lehet sikerül összeköltözni úgyhogy egyre jobban foglalkoztatnak az ilyen dolgok
én 22L Ő 26
válasza: válasza:
válasza:Ez olyan, mintha az én párom írta volna rólam. Csak annyi különbséggel, hogy én bemutattam őt anyámnak és mi már együtt élünk. Viszont elég rosszul esett olvasnom a soraidat, amiben azt sugallod, hogy azért, mert ő rossz körülmények közül jött és rossz példák között nőtt fel, ezért ő nem is lesz családcentrikus. Te nem tudod elképzelni, hogy az ilyenek, mint a párod és én is pl mennyire nagyon vágyunk az igazi idilli családi életre! Tudod, néha annyira, mint a kutya a jutalomfalatra... Nem akarlak megbántani, de ha én megtudnám, hogy a párom ezt gondolja rólam és ennyire sérültnek tart engem, rögtön összepakolnék és hátra se néznék! Nem kell lenézni azért, mert ilyen a háttere! Nem ő tehet róla!
Én se szeretek alkalmazkodni és én is nagyon szeretek egyedül lenni. Hogy miért? alkalmazkodás: úgy nőttem fel, hogy alkalmazkodtam mindig, minden helyzetben. Kussoltam, amikor anyám/apám részeg volt, nehogy észre vegyenek és "foglalkozni" akarjanak velem, mert undorodtam attól, hogy ittasak. Alkalmazkodtam ahhoz, hogy nincs kaja, mert elitták az árát. Alkalmazkodtam ahhoz, hogy úgy aludjak, hogy közben a szomszédasszony sikoltozik, mert veri a férje. Lépten-nyomon csak alkalmazkodtam és kerülgettem a "dőlő oszlopokat"... Így elég nehéz jó szájízzel alkalmazkodni felnőttként is bármihez is, de ezt csak az értheti, aki így nőtt fel.
Nagyon lenéző az irományod! Soha, egyetlen kérdés se volt még rám ilyen hatással, de a tiéd nagyon kiverte nálam a biztosítékot...
válasza: válasza:Lehet hogy így tűnik az írásomból, mert csak a kapcsolat ezen részét írtam le. De szeretem mert olyan amilyen. Igaz nagyon sok mindenben különbözünk, de én még ebben is képes vagyok meglátni a jót. Ő ezt tudja megcsinálni én azt, ő ezt eszi meg én azt stb. Amikor összejöttünk nem is tudtam semmit a családjáról, mert nagy nagy ritkán beszél róluk. Nem azért vagyok vele hogy megmentsem hanem mert szeretem de sajnos ezt a "bőröndöt" hozta magával a kapcsolatba.
És egyébként feltudok rá nézni férfiként mert sok sok pozitív tulajdonsága van. Igazából negatívumnak csak azt tudom róla elmondani amit már leírtam. Senki se tökéletes én se ő se nem is várom el. Bár nem arra irányult a kérdésem hogy mennyire lesz ez működőképes.
válasza: válasza: válasza:Hát kaptam rendesen hideget de igazából nagyon hasznos hogy más szemszögből lássam a dolgokat. Azért gondoltam hogy ő nem vágyik olyan idilli család képre mert hozzánk évente 1x tudtam elrángatni akkor is (pl nyáron mert mindketten egyetemisták vagyunk szóval még van nyári szünet) alig maradt valameddig. A szüleimhez is úgy kértem meg hogy menjen már ki kicsit beszélgetni mert szeretnék megismerni. Karácsonyozni is hívtam de nem akart jönni (a vizsgáira fogta úgyhogy annyira nem nyúztam vele)
Nem gondoltam volna hogy ennyire lenéző stílusú az irományom én nem annak szántam bár valóban sajnálom. Igazából az anyukájával már beszéltem írásban és nagyon aranyosnak tűnik de legutóbb amikor felhoztam (emiatt) hogy mikor mutat be otthon nagyon felidegesítette magát. Nem annyira értettem és már lassan fel se merem hozni beszédtémának a családját pedig szeretnék róluk többet tudni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!