Ha nekem nem jött be az élet, és itthon is csak mélyítik ezt bennem, akkor tényleg csak a halál a megoldás, mert én nem látok mást?

Megalázott a szerelmem, akiről azt hittem, hogy egyformán vonzódunk egymáshoz. Ezt egy több éve tartó depresszió kiséri.

De mivel depressziós vagyok, ezért kimozdulni itthonról - nem lustaság kérdése. Hanem félelem.

Nos, a helyzet az, hogy anyám folyton üvölt, és hibáztat, mindre azt gondlja kifogás. Így van az allergiámmal is, a pajzsmirigy alulmüködésemmel is, meg mindennel ami csak épp és bizonyított tény. Nem érti azt sem, depressziósként miért ne csinálhatnám meg azt, amit meg kell.

A bátyám állandóan ugat velem, fenyegetőzik, idegileg kikészít. Ha eldurvul akkor fizikailag is bántalmaz.

Aludni általában 72 órán keresztül csak olyan 12-14 órát tudok, többnyire úgy, hogy 2-3 napig nagyon rosszul és keveset, aztán 1-2 napig 10-12 órát.

Nos ilyenkor is előfordul hogy felrugdosnak az ágyból, hogy lusta vagyok, és sose csinálom meg amit meg kell, pl. nem megyek el velük a rokonokhoz (tömegközlekedéssel), messzire.

Most sem aludtam, de már eléggé felidegesítettek, hogy ma se tudjak aludni, ha holnap aludni akarok menni, valószinű fel fognak kelteni, mert olyan a körülmény, hogy úgy néz ki délelött veszekedés lesz köztük, aminek megint én vagyok az oka.

Vagyis nem aludtam este, most aludnék, csak ideges vagyok, mert felidegesítettek, így ma se tudok, kell jópár óra, hogy lenyugodjak, reggel se fogok tudni, meg napközben mert kiabálás lesz, és legfőképp úgy, hogy valószinűleg a szobámban amíg alszom.

Nem vagyok már gyerek 20 éves vagyok.

De egyébként mondhatni hogy normálisak, csak nem értenek meg engem sosem. Depresszióra mindig azt mondják kifogás, meg az allergiára is (mármint hogy nem ehetek meg mindent). Ha ezekből veszekedés van ők ráhúznak, nem tetszik nekik hogy este általában nem alszom, így nappal azért sem hagynak.

Magam nem tudok életet élni, mert már kombinálnak a sulimmal kapcsolatosan is, pedig a helyzet az, hogy gyülölöm az iskolát a középiskolai sérelmek miatt, és eleve rossz is minden, meg ha be is megyek máshol jár az agyam, így tudom hogy most az utolsó évem is bukta.

Érettségivel depressziósan nem hiszem hogy megtudok állni a lábamon.