Miért érzem cikinek azt hogy beszéljek a 7 hetes unokatestvéremhez?!

Szerintem egyáltalán nem ciki,de én is igy éreztem mint te amikor még nem volt gyerekem.

Amit itt megjegyezbék hogy az viszont számomra nevetséges mikor egy kicsitnek azt mondják,mond meg hogy hivnak meg hasonlok,egy pár hónapos babara gondolok,vagy amitől mindig falra másztam az a gügyögés...:)

Én 32 éves nő vagyok, és világ életemben nem tudtam gügyögni a picikhez. Sejpítve beszélni se voltam hajlandó sose. Az összes unokatesómnál rám szóltak, hogy: rád néz a baba, hát szólj hozzá, motyogjál neki valamit! de én semmit se tudtam szólni. Egyszerűen nem ment ez sose. A húgom olyanokat mondott nekik, hogy: megeszem a lábikódat, huss, már le is haraptam. meg, hogy: lecsíptem a fülikédet, hopp, már itt is van a zsebemben. A kis kölkök meg nagyon élvezték, kacagtak, gondolom a hanglejtés miatt. No, és persze a húgomat dicsérték emiatt, engem meg leszidtak, hogy nem is szeretem az unoakotasóimat.

Aztán amikor nagyobbak lettek, pár hónaposak, akkor én voltam, aki énekelt nekik. később én tanítottam nekik a mondókákat, kiszámolósokat, meséltem is nekik sokat. én voltam velük a legtürelmesebb, amikor a házi feladatban kellett segíteni nekik, és most én vagyok, akitől tanácsot kérnek szerelmi bánatukban. :-) Szóval így utólag már nem is érzem magam bunkónak, hogy annó nem tudtam gügyörészni velük.

Most babát várok és már előre tudom, mit fognak gondolni a rokonok, hogy a saját gyerekemnek nem fogom azt mondani, hogy: itt a papácsi, eszikéljél szépen. vagy iszikáljad a vizikédet. Mert én ettől is falra mászok.

Szóval esetleg próbálj más utat találni. Kis dalocskákat is énekelhesz, vagy csak simogatod, mosolyogsz rá.

Ha nem jön valami belőled belülről, akkor azt nem kell erőltetned, mert úgysem lesz őszinte.

14 evesen en is sokmindent cikinek ereztem. Sot mielott gyerekem szuletett en sem tudtam egy 2 eves gyerekkel visitva vihancolva jatszani vagy szerepjatekozni.. vagy nezegetni egy par hetes babat csacsogva.

nincs veled semmi gond! Amugyis ebben a korban annyi mindent cikinek ereznek a fiatalok..ez is egy a sok kozul.

Amikor veled egykorú voltam, sőt amikor még 18-20 éves is, és a környezetemben baba született, én sem tudtam mit kezdeni velük. Sosem voltam az a típus aki rögtön odarohan egy kisgyerekhez,vagy, hogy ölbe kapom, vagy egyből leültem és órákat játszottam volna vele/velük. Amikor az exemnek a családjából született baba, és ahogyan nagyobb lett, és hívott játszani, feszélyezett a dolog, hogy nem tudok úgymond lemenni egy gyerek szintjére. Minden ismerősöm, főleg nők rohantak amikor fürdetés volt, körbeállták a kádat, dünnyögtek stb., én nem. Aztán tavaly megszületett nővérem kislánya, az első olyan baba, aki igazán közeli családtagom gyermeke, és teljesen megváltoztam ilyen téren. Rögtön odamegyek hozzá, ha úgy van 1 órán keresztül bábozok neki plüssökkel, nevettetem, beszélek hozzá, pedig 8 hónapos. :) Hidd el, ha nagyobb leszel, vagy közeli családtagodnak vagy neked fog gyereked születni, másképpen fogod látni. Igaz én sem gagyogok, meg sejpítek, de igazán jól tudom érezni magam az unokahúgom társaságában ezek nélkül is. :)

23/N