Mérgező otthoni légkörben lehet valahogy az egyénnek békét találni, ha rá hárul az egyensúly fenntartása, a viszonylagos béke?

Én ilyen helyzetben arra jutottam, hogy a költözés lesz a megoldás. Ha az ember akarja, meg lehet oldani.

Voltak azóta is nehéz időszakok, amikor már szédültem a fáradtságtól, annyit dolgoztam, meg amikor stresszelt és nyomasztott, hogy nincs elég munkám, hogy fogok megélni.

De még így is azt mondom, hogy megérte. Most már sokkal nyugodtabb vagyok, és nagyon remélem, hogy ha vége az egyetemnek és már csak a munkára kell koncentrálnom, még könnyebb lesz.

Sajnos az egész eddigi életed a későbbiekre is rányomja a bélyegét! Én tapasztalatból azt javaslom neked, hogy vágj bele egy hosszúterápiába, mert a mérgező családban begyűjtött kóros mintázatokat csak így lehet felülírni (sajnos beépül a tudatalattiba, és egész életen át mérgez, egy normális párkapcsolatot nem lehet így kialakítani, továbbadod a saját gyerekeidnek, anélkül, hogy tudnál róla). És a terápia megtanítana kezelni a jelen helyzetet is (tényleg, egész hihetetlen eredményeket tud produkálni! ki tudnál szállni úgy a szerepedből, hogy ne boruljon fel a családi egyensúly!), emellett pedig egy életre le tudnád tenni a rögzült kóros mintázatokat.

(Ne hidd, hogy segít, ha elköltözöl, új életet kezdesz... nem fog! Viszed magaddal a csomagod!)

Nem, soha!

Mérgező családi légkörből MIHAMARABB el kell húzni, jó messzire, ÉS eközben fénysebességgel keresni egy terapeutát, aki segít a lelki mocskot feldolgozni - különben az agresszorok (a szülők, akik fenntartják és megteremtették a mérgező családi légkört) visszarántják a gyereket a pokolba.

Ha egy gyerekre hárul a családi béke bármiféle fenntartása is, az nagyon határeset a családi bűnbak c. témával. Mindenestre egy a biztos: az ilyen gyerek záros határidőn belül bele fog rokkanni lelkileg abba a feladatba, ami egyrészt nem az övé, másrészt túl sok súly a fiatal szárnyaknak.

Harmadrészt: amíg a "drágalátos" szülei között egyensúlyozik, és próbálja fenntartani a családi egyensúlyt, addig sem lesz gyerek, azaz elveszik a gyerekkorát, a fiatalságát, a reményt, hogy NEKI jobb lesz.

És ez szokott ez egyik VALÓDI és rendkívül ocsmány célja lenni ennek a nem-minősítem milyen szülői magatartásnak. És az esetek nagy százalékában - majdnem mindig - az anya az igazi hunyó, bárki is látszik a felszínen agresszornak.

Ebből egy út van?: kifelé és elfelé! És mindig tessék szaksegítséget kérni! pszichiáter a legjobb, de egy jó pszichológus is megfelelő támasz lehet.