A rokoni kapcsolatainktól sajnos fokozatosan elszeparálódtunk, szomorúnak találom ezt, történet alább, mit tennétek, hogy látjátok az alábbiakat?

Az van, hogy mindkét oldalon elég nehéz emberekkel van tele a rokonság, és sajnálom, hogy senki rokon nem kíváncsi ránk, és csak irigységet, veszekedést szítanak.

Az apai oldalon a nagybátyám mindenkit átvert már, rossz híre van, a felesége egy nagyon gonosz nő, sokszor ártott nekem, mint gyereknek is, az egyetlen gyerekük pedig szintén agresszív, gonosz fiú, felnőttként se jön ki senkivel, az a tipikus pszichokölyök, aki előszeretettel öldöste az állatokat...ijesztő szokásai voltak már kicsiként is.

A másik nagybátyámék elváltak, ami már sok évvel ezelőtt volt, de a gyerekek, az unokatestvéreim az anyjuk parancsára egyik hétről a másikra "megutáltak" - hihetetlen, de tényleg - nekem tizenöt évesen rettentőrossz volt megérni, hogy az unokatestvérem, akivel egy hete még együtt buliztunk, most gúnyosan kiölti rám a nyelvét ha meglát az utcán...mindezt parancsszóra, mert az anyja ezt mondta neki...ha nem velem történik, nem hiszem el, hogy van ilyen. Időközben persze mindenki felnőtt, de még huszonévesen is nyújtogatja a nyelvét!

Értitek? Nem tettem semmit, sőt, egyikünk se családunkból, semmi közünk nem volt a váláshoz, mégis bűnözőként kezelnek...pedig erdőmérnökhallgató vagyok, nem bűnöző.

Amikor kezdtem az egyetemet, akkor is utánam kérdezősködtek, visszahallottam ismerősöktől, folyamatosan nyomozták, mikor "fogok kibukni" - a nagyja már mögöttem van szerencsére. :)

Nem lenézni akarom őket, de nekik még egy tisztességes szakmájuk sincs, érettségi se. Nekem ez igazán nem számít, nekem a legjobb barátnőm is egy pultoslány, akivel nyolcadikig osztálytársak voltunk, és ő utána szinte azonnal dolgozni kezdett. Nem tanult, mégis kiváló ember, ezzel csak azt akartam mondani, hogy nem a diploma számít.

Másik oldal: kevés emberrel volt onnan kapcsolatunk, de az ottani nagynéném szintén durván elbánt velünk, örökösödési ügy kapcsán...éveken át mozgatta a szálakat úgy, hogy mi jöjjünk ki rosszul, sajnos a felmenőim elég naívan bedőltek a trükkjeinek.

Távolabbi rokonokkal szintén nem nagyon tudunk kontaktálni, mivel - ne értsétek félre, ez nem lenézés - nincs közös témánk, ők kiélik magukat a gyár-kocsma-valóságshownézés háromszögben, nem nagyon lehet velük miről beszélgetni.

A helyzet úgy néz ki, hogy mi vagyunk a környék legnagyobb balfXXai, mert nem csináltunk semmit, tisztességes életet élünk, nincs alkohol, nincsenek kétes ügyek, mégis minket utál mindenki. Nem is ez a jó szó hogy utálnak, inkább tudomást se vesznek rólunk.

Senkinek sem hiányzunk, és nagyon szeretnék tenni ez ellen, bizonyára a felmenők is hibásak, de sok szempontból körüljártam már a témát, és higgyétek el, van racionáli ítélőképességem.

De nincs ötletem, hogy mitől lehetne ismét valami hasonlóviszony köztünk, mint régen.

Ahol kíváncsiak vagyunk egymásra, ahol nincs irigység, ahol részesei vagyunk egymás dolgainak, egy bizonyos szinten legalábbis.

Ezért írtam be ide ezt a témát, nem akarok most patetikus lenni, de úgy gondolom, az ember a szeretetét akkor jó, ha sokfelé sugározhatja, és nem valami kellemes, ha se ide, se oda nem kell az, amit adnának.

Kérlek, írjátok, ki miként látja az írottakat?