Közelednél csak azért, mert a sógornőd?
1.:
a számból vetted ki a szót :)
Ugyanez van nálunk is. Majdhogynem mindenben tökéletesen ellentétesek vagyunk. Én elfogadólag közelítettem felé, ő nem. Anyáskodni akart fölöttem, durva volt, áskálódó, irigy és agresszív, emellett sajnos az árvám ritka buta nő, aki megragadt valahol a 15 éves kislány szintjén.
Egy darabig próbálkoztam, de miután folyton bele akart döngölni a betonba, felhagytam vele. Nemigen keressük egymás társaságát, és szerencsére 100 évente egyszer találkozunk. Ez van. Az öccsét szeretem, nem őt.
Én is így gondolom. Néhány barátom szerint viszont erőt kellene vennem magamon, mert ő mégsem csak egy ember akivel random találkoztam és nem vagyunk szimpatikusak, hanem a férjem tesója, így muszáj volna vmiféle nexusba kerülnünk - ezért a kérdés.
Nekem tökéletesen megfelel így, nem vagyok jó véleménnyel róla, de nem bujtogatok senkit ellene, megvan a magam problémája, élete, aminek ő nem része. nem törődöm vele és nem is tulajdonítok a dolognak akkora jelentőséget. nekem jobb így, mintha képmutatnánk és bájolognánk. ő azért kicsit másképp áll hozzá, haragos, indulatos az irányomban, sértő megjegyzéseket tesz, és a hátam mögött megpróbál lejáratni. ez az ő problémája, nem az enyém. gyűlölni egyedül is tud, ahhoz miért kellek én... szerintem egy kicsit túl van misztifikálva ez a dolog azáltal, h definiáljuk, neveket adunk neki (sógornő) és úgy teszünk, mintha ez bármire is kötelezne minket. attól még nem szeretjük egymást és felesleges álszenteskedni. így, h nem találkozunk, kevesebb fogást is talál rajtam, mint korábban. én meg élem szépen a saját életem. felesleges mindent magunkra venni. de azért kicsit elbizonytalanodtam, vajon tényleg vehetem-e ezt annyinak és nem többnek, mint bki más, pl egy kellemetlenkedő munkatárs esetében. most megnyugtattatok :)
én úgy voltam a párom nővéréve kölcsönös gyűlölet, én ki is mutatom ha valakit nem kedvelek .
De elkezdtünk beszélgetni spontán és kicsit meg kedveltük egymást .
De viszont nem tudom ott van a párom unoka húga , aki most lesz 18 éves és őt annyira utálom hogy nem lehet elviselni a párom öccsével összejött ugy hogy a csajszi pont annak a lánya kiről írtam . meg ilyenek szóval nem tudom hova tegyem a csajszit
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!