Érezted már, hogy rossz családba születtél?

Állandóan ezt érzem

Én is azt hittem évekig, nem is rózsás a helyzet.De mikor elkezdtem gyakorizni, és olvasom itt a történeteket,rá kell jönnöm, hogy hálás lehetek, hogy "csak" ennyire szar az én családom.

jelenleg is

Nem.

Elsőszülött fiúgyermek voltam, a család nagy jövővárományosa. Apám, anyám inkább visszahúzódó, elméleti emberek voltak, azaz apám diplomás, irodista, anyám nem diplomás, de szintén irodista. Én meg egy eléggé extrovertált srác, aki állandóan a gyakorlatias dolgokat szerettem, szerelni, fúrni, faragni, a reál tárgyakból voltam jó, a szüleim meg mindig irodalom, történelem, miért nem olvasok Jókait stb. Szóval gyerekként már nem volt egyszerű a dolgom. Aztán felnőttként sem. Pl egy ideig ilyen többgenerációs házban laktunk, apám is, húgom is olyanok voltak, hogy minden apró szarért kotkodáltak, mint a tojópipi a baromfiudvaron, én inkább kívülálló voltam és mindig megszóltak érte. És meglepődtek, amikor egyszer levezettem, hogy "ti nem veszitek észre, hogy állandóan csak ti konfrontálódtok, ti kezdtek bele minden hülyeség miatt konfliktusokba?" Én egy ilyen autonóm, ha nagyon mai szóval akarunk élni, "szigma" típusú pasas vagyok, azaz nem örökösen hataloméhes alfahím és nem is elnyomott béta, hanem autonóm szigma. Nem azért nem hatalmaskodom, mert szent vagyok, hanem mert nem érdekel. Arra odafigyeltem, hogy amit megbeszéltünk, el legyen végezve még annó a családban, de sosem szerettem, ha bevonnak az értelmetlen drámákba. Alig vol tközös témánk, mindig megkaptam, hogy harsány vagyok és kilógok a sorból, pedig nagyon messze vagyok a harsánytól. De hogy a személyiségjegyeim miatt kaptam az arcomba úgy, hogy sosem bántottam senkit ez nem volt jó, nem esett jól. Ma már magam vagyok, saját életem ura. Jobb ez így.

Ritka dolog az, ha valaki tökéletesen illeszkedik más családtagok életviteléhez, mentalitásához, életfelfogásához, bármiféle nézeteihez. A gyakori az, ha vannak eltérések, sőt nézetkülönbségek, de ez sem baj, ha megtanulják a családtagok, hogy miként lehet szeretni és tisztelni a másikat, aki más, mint mi.

Nem

Igen, sajnos nálunk is ez a helyzet. A fizikai távolság segített, ha már az érzelmi távolságon nem tudtunk javítani. Szar lehet amúgy a szülőnek is az ilyen de ez nem mentség arra, hogy adott esetben gyökér módon viselkedjenek a gyerekükkel vagy egy csalódásként kezeljék.

Igen, emiatt is próbálok szoros baráti kapcsolatokat kialakítani és olyan párom van, aki hála Istennek partner abban, hogy ne rángassam az összes családi cuccra.