Olyan röhejes, és ironikus ez nem? Nem szabad szembe menni a társadalmi "normákkal" akkor sem, ha az épp h*lyeség? Részletek lent:

Például segítséget kértem egy rokonomtól, aki elutasított. Ez nekem nagyon rosszul esett, és ilyen esetben az "szokott lenni a társadalmi norma", hogy az elutasított fél "csak azért se" soha többet nem kér semmit a másiktól. Én meg próbáltam megbocsájtó lenni, és most csak információra lett volna szükségem tőle, nem arra, hogy csináljon meg nekem valamit (ami a szakmája is amúgy), és erőt vettem magamon, felhívtam, erre föl sem vette a telefont. Régen mindig megkaptam, hogy legyek már bátrabb, merjek telefonálni, merjek kezdeményezni, erőltessem, vegyek magamon erőt. Aztán mikor erőt veszek magamon, az eredmény totál ugyanaz lesz, mintha meg sem próbáltam volna. Vagy a másik: egy másik rokonomat meg tényleg csak azért akartam felhívni, hogy tartsam vele a kapcsolatot, mert - egy baráti társaság révén - mostanában sokat jártam arrafelé, amerre lakik, és az se vette föl a telefont. Szóval én nem tudom, hogy az emberek tőlem mit várnak el, én változtattam magamon tudatosan, erőltettem a bátorságot, aztán az eredmény mégis teljesen ugyanaz, mint ami előtte volt. Sőt volt, akivel még rosszabb lett, mert kiálltam magamért, hogy ne bánjon már úgy velem, ahogy, és még ő volt fölháborodva, pedig nekem volt igazam tényszerűen.