Ilyen esetben nagyon gonosz vagyok, hogy már nem segítenék nekik szívesen? Próbáljak velük beszélni?
Nem élünk túlsagosan jól, de az unokatesómék nálunk sokkal rosszabbul élnek, csak annak nem tartoznak, aki nem adott nekik.
Mivel az ő gyerekeik kisebbek, mint a mieink, így én a kinőtt ruhákat, megunt játékokat mind továbbadtam nekik az utóbbi években. Pénzzel nem igazán szerettünk volna segiteni, mert attól féltem, hogy azt nem a gyerekekre költenék.
Annak ellenére, hogy egy csomó holmit nekik adtam, a gyerekek folyamatosan ócska, szakadt, foltos ruhákban járnak, piszkosak stb sajnos már a gyamhivatal beszállt a buliba. Próbáltam nem nagyon belefolyni a dologba, mert ténylegesen segiteni nem tudunk, a katasztrófatúrizmust meg gusztustalannak érzem. Erre a múlt héten megállított a volt vedőnőnk és kicsit indulatos stílusban, csaknem számon kért, hogy azt ne mondjam már, hogy nem férne bele néhány pólót vagy nadrágot átadni unokatesóméknak, 3 gyerekről biztos került le olyan, amit nem tudok eladni es milyen unszimpatikus, hogy inkább kidobom, mint nekik adnám, pedig biztos tudom, hogy milyen rossz helyzetben vannak. Azt mondta, nem ilyennek ismert meg és bár nem kérhet semmit, de próbaljak meg egy kicsit elgondolkozni a dolgon. Szóhoz sem jutottam. Mondtam neki, hogy mennyi mindent adtam már nekik, de ott és úgy, utólag úgy érzem, csak mentegetőzésnek tűnt az egész.
Az egyik barátnőm javaslatára kutakodtam kicsit a neten és legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy az unokatesóm párja szépen eladogatja a tőlünk kapott cuccokat. Ez piszok rosszul érintett. Persze, nekik adtam, nem azzal van bajom, hogy eladják, inkább azzal, hogy a védőnős beszélgetés alapján miket mondanak ők rólunk másoknak.
Most is van nálam egy kupac kinőtt ruha, amit neki akartam adni, de most valahogy nem érzem úgy, hogy nekik szeretném. Van más, aki fixen örülne neki, igaz nem rokon, csak játszótéri ismerős.
Nem tudom, hogy mit tegyek. Próbáljak velük beszélni vagy hagyjam a csodába, de akkor meg egy idő után úgyis feltűnik, hogy elmaradoznak a ruhák.
Ha a védőnő ezeket mondta számonkérve, akkor szinte biztos, hogy olyanokat hazudtak rólad, hogy ők a segítségedet kérték és te elutasítottad meg másnak adtad/kidobtad a ruhákat inkább. Ezek, meg a megtalált internetes hírdetés után én kiosztanám őket a büdös francba, hogy mégis hogyan képzelik ezt, hogy te segítesz, és akkor ez a hála érte, egy jó nagy hátba szúrás.
Semmit sem adnék nekik többet, mert eddig se láttak a gyerekek belőle semmit sem. Ez azért már ultra pofátlanság.
A védőnőnek meg megmondanám, hogy még ahhoz sem lenne abszolút semmi köze, ha te egyszerűen kidobálnád a ruhákat a kukába. Foglalkozzon a munkájával, márpedig a rokonok számonkérése NEM része a munkájának, és ha ezt nem tetszik felfogni, akkor lesz ellene panasz a vezetőségnél. A gyámügy sem von(hat) téged felelősségre semmiért, akkor majd pont egy mezei védőnő fogja a super-nanny-t játszani, nevetséges.
Valószínűleg egyetlen egy dolog áll amögött, hogy be próbáltak téged sározni: azt gondolták, hogy ha ezt meghallod (vagy a védőnő kioszt téged), akkor majd bűntudatodban vagy több dolgot adsz (amit eladhatnak), vagy pénzzel is fogod őket támogatni. Nagyon gerinctelen és gusztustalan hozzáállás azt bántani aki segíteni próbál, és ez teljesen azt mutatja, hogy csak kihasználni akarnak téged a gyerekekre hivatkozva, azokat pajzsként használva.
SEMMIT SE adj nekik! A gyerekeken nem segítesz vele, csak az ő céljaikat finanszírozod. Én minden kapcsolatot megszakítanék velük, mert ilyen pofátlan férgekre senkinek sincs szüksége. Nem véletlenül van a gyámügy sem rájuk állva. A védőnőt sem az esze miatt szerethetik a munkahelyén, ha mindent egyből elhisz valakinek, méghozzá annyira, hogy képes a másikba rögtön beleállni és számonkérni, a másik felet meg se kérdezve. A védőnővel én nem foglalkoznék, mert semmi köze sincs az egészhez és feleslegesen nem magyarázkodnék neki. Ha pedig megint kérdőre von, akkor tényleg tegyél ellene panaszt, mert az anyukán és apukán kívül nincs joga senkit sem kérdőre vonni, mert ha olyan a szituáció ami ezt igényelné, azért már a gyámügy felelős, és nem a védőnő. Ezért van az, hogy téged a gyámügy meg sem keres(ett), mert nincs felelősséged az adott történetben, hiába vagy rokon. Ha ezt egy védőnő, aki rengeteg családdal és életszituációval találkozott már, nem képes megérteni, akkor majd a vezetőség őt fogja számonkérni.
1) A védőnőnek semmi köze nincs hozzá, hogy te kinek mit adsz, vagy teszem azt a kinőtt ruhákat kidobod! Foglalkozzon a saját dolgával, de mások életébe dumáljon bele!
2) Unokatestvéredék így leírás alapján tipikus potyalesők és sz*rkavarók. Próbálják azáltal beállítani magukat szerencsétlennek, hogy másokra dobálják a sárt.
3) Ezek után a helyedben én biztos, hogy semmit nem adnék nekik, még akkor sem, ha az éhalál fenyegetné őket. Jobb lesz azoknak a gyerekeknek, ha a gyámügy kiemeli őket ebből a putris helyzetből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!