Ez gond, hogy zavar és nem tudom úgy családtagnak tekinteni?

A mi családunkban van örökbe fogadott és hozott gyerek is. Az örökbe fogadott gyereket az első perctől családtagnak tekintettük. A hozott gyereket is elfogadtuk, szerettük is, de az valamilyen szinten mégis idegen maradt. Az örökbe fogadott gyerekről már születése előtt lemondtak a szülei, a hozott gyerek anyja viszont végig képben volt. Az örökbefogadás előre elhatározott dolog volt, a másik meg adódott. Ez a különbség. Nyugodtan pontozzatok le nullára.

#33 voltam

Utolsónak: csak azt felejted el, hogy nagyon sokféle megélése lehet egy ilyen hozott gyerek-új házastárs viszonynak. Ahogy írod, nálatok a verszerinti anya végig része volt a gyerek életének. Az nagyon más műfaj, mint amikor teljes mértékben az új házastarsat tekinti szülőjének a hozott gyerek. Nem beszélve arról, amikor az házastarsi örökbefogadás útján ténylegesen is örökbefogadja a gyereket.

Előfordul, hogy a gyerek az elvált felek gyereke a válás után is, mert senki nem szívódik fel, és az új házastárssal távolsagtartóbb a viszonya a gyereknek, de van, ahol valódi szülő-gyerek viszony alakul ki köztük. Attól, hogy te tapasztaltál példát az előbbire, nem jelenti azt, hogy az utóbbi nem is létezik. Minden mozaikozás más és más. Ha a kérdező bátyja a gyerekének tekinti azt a lányt, akkor a kérdezőnek ezt egyszerűen el kell fogadnia, és igen, az "Engem valahogy nagyon zavar, hogy a bátyámat apának hívja" érzéseit igyekezzen nem csak nem-kommunikálni, de nem-megélni is. Az, hogy az embernek joga van a saját érzéseihez, nem jelenti azt, hogy a károsakat ellen ne kellene küzdeni.

érzéseit igyekezzen nem csak nem-kommunikálni, de nem-megélni is.

Ugyan már miért? Nem kell elfolytani az érzéseit, mert a gyakori népének nem tetszik. Ha nem kommunikálja, kedves a gyerekkel, és kb úgy érez iránta, mintha egy barátja gyereke lenne, akkor ez rendben van.

Ez a hozott gyerek dolog legalább annyira puskaporos hordó, mint ha valaki nem felhőtlenül boldog anyaként. Tilos kimondani, sőt amint látom tilos érezni is.

Egy barátja gyerekénél nem zavarja az embert, ha a gyerek apának hívja az apját. Hahó, nem az a baja a kérdezőnek, hogy nem szereti teljes szívből ezt a kislányt! Ő azt írta le, hogy zavarja a többiek megélése, és hogy nem tud ezzel megbékélni sem!

És igenis vannak káros érzések. Ha pl. azt érzi egy férfi, hogy zavarja, hogy a felesége úgy csinál, mintha hulla fáradt volna a párhónapos baba mellett, hiszen otthon van egész nap, nem is dolgozik, ő ezzel így nem tud megbékélni, akkor nem olyan tanácsokat adnál neki, hogy hogyan gondoljon/érezzen helyesen a témával kapcsolatban? Azt mondanád, hogy élje meg nyugodtan az érzéseit, csak ne mondja az asszonynak?

#44: ne ferdíts. A példád rossz. Az asszony hulla fáradt, ez tény, a férje nem hiszi el.

A hozott gyerek meg meg apjának tekinti a kérdező testvérét, pedig a tény az, hogy van, vagy volt egy apja aki nem törődik vele, és a kérdező testvére a lányának tekinti.

Itt ugye a tényeket ferdítik el a szeretet nevében, ami szuper a gyereknek, de a kérdező nem így érez.

A kerdezo azt irja, zavarja, hogy a kislany apanak hivja a testveret, illetve nagyszuloknek a szuleit.

Zavarhatja, rendben van, de attol meg nem fog valtozni semmi, nem fogja maskepp szolitani oket a kislany. Ha eletuk vegeig apa-mama-papa neven hivja oket, akkor a kerdezot ez evtizedekig fogja zavarni? Mi a garancia, hogy ennek soha nem fog hangot adni? Vagy egyszer csak megbekel vele?