Ez gond, hogy zavar és nem tudom úgy családtagnak tekinteni?

Utolsó: divat? Én nevelem a házastársam gyerekét 1 éves kora óta, nem is emlékszik a vérszerintijére, mióta eszét tudja, a szülője vagyok, és ugyanúgy az életem adnám érte, mint a többi, én genetikámmal rendelkező gyerekemért. És szerinted ez csak divat? A normális, nem divatolós hozzáállás az lenne, ha őt sosem fogadtuk volna be a családba, mindig csak a párom tartozéka lenne, akit jobb híjan eltűrünk?

Divat elvàrni a környezetemtől, hogy vegye tudomásul, hogy ő az én gyerekem? Szeretni a vérszerinti gyerekeimet sem kell, sőt, a házastársamat sem kell, de tudomásul venni, hogy nekem ők a családom, azt igen. Ez olyan, mintha valami bigott rokon azt mondaná, nem tudja a házasságomat érvényesként elfogadni, mert a házastársamnak ez a második házassága, hát az ilyesmi isten előtt neki érvénytelen, úgyhogy őt nem tekinti házastársamnak. Hát ti nem állnátok ki a férjetek/feleségetek mellett? Nem a legalapvetőbb elvárás hogy a számomra legfontosabb családi kapcsolataimat (gyerek, házastárs) ismerjék el a hozzám közelállók?

Ha a kérdésben szereplő gyerek a kérdező tesóját hívja apának, akkor annak a gyereknek a vérszerinti apja feltehetően nem vesz részt a nevelésben. Szerinted helyesebb lenne apátlanul felnőnie, vagy egész életében megkülönböztetve lennie a családjában, csak mert úgy tiszta, úgy tényszerű?

Ha csak simán örökbefogadott volna egy gyereket a bátyád, hagyományos, klasszikus örökbefogadás útján, azt a gyereket is kinéznéd a családból?

Utolsó, örökbefogadás esetén is simán kehet, hogy pl a nagyszülők nem érzik unokájuknak a gyereket. Nem mindenki alkalmas az örökbefogadásra, és ez a távolabbi rokonokra is igaz. És nincs is ezzel semmi baj. De azt kijelenteni, hogy aki nem alkalmas az örökbefogadásra, az nem jó ember, vagy nem elég magas az érzel i intelligenciája, az enyhén szólva is marhaság.

Egyébként a nővérem felnevelte a férje fiát. Szeretettel, teljes elfogadással. Tényleg. A gyerek anyának hívta. Aztán felnőtt, megkereste a vér szerinti anyját es azóta a nővérem felé sem néz.

Ez egyéni szociális problémád, de ideje lenne felnőnöd, és nem problémázni ilyen századrangú bromségon - és gondolom érezteted is a gyerekkel. Nyilván, mert ez tudat alatti dolog.

Mostohaanyám is mindig mondta, ő elfogad, stb. Aha...

30-as, mozaikosként írok, hogy bromság, amit összehordasz. Méghozzá olyan mozaikosként, ahol én voltam a hozott gyerek és kb utáltak ezért.

Szerinted NEKEM milyen érzés volt ez az egész?

De azt kijelenteni, hogy aki nem alkalmas az örökbefogadásra, az nem jó ember, vagy nem elég magas az érzel i intelligenciája, az enyhén szólva is marhaság.

Más az örökbefogadás, és más a "hozott gyerek".

Más valahol, de a másik fél mindkét esetben a gyerekekkel együtt fogadja el a párját, tehát igazából mindegy. A kérdező testvére elfogadta, igazából a kérdező nem számít ebben, nincs beleszólása, véleménye lehet, de ennyi, nem több.

Egy tanácsot fogadj kérlek, kérdező, ha mást nem is. Nem kell elfogadd, mint rokon, ne szeresd, semmi, DE, kérlek, ne mutasd, ne bántsd vele legalább, megjegyzéseket se tegyél neki róla, mert iszonyú fajdalmat okozhatsz vele, amit lehet felnőtt korára sem felejt majd el.

"De azt kijelenteni, hogy aki nem alkalmas az örökbefogadásra, az nem jó ember, vagy nem elég magas az érzelmi intelligenciája, az enyhén szólva is marhaság."

Nem annak alacsony az érzelmi intelligenciája, aki nem alkalmas az örökbefogadásra, hanem annak, aki mások ilyen jellegű döntéseit nem képes elfogadni, helyén kezelni, és nem tekinti valódinak a nem vérszerinti szülő-gyerek köteléket.

[link]