Jogosan akadtam ki a sógornőmre?

Véleménye mindenkimek lehet, max nem doglalkozol vele..de én sem értem amikor előre 0 tapasztalattal valaki kijelenteni hogy jaj neki 3, 4 gyerek kell. Eleve a terhesség meg szülés..baromi megterhelő és akkor még lásd el. Aztán már 1 is bőven elég csak hát akkor lőttek a nagy terveknek..

Én mondjuk nem fröcsögök masra emiatt csak azt látom hogy ez kérdőjeles. Lehet ti lesztek a minta, apuka mondenbem segít , támogat..de ha nem? Majd kiderül az első után. És mi van ha olyan lesz a szülésélmény hogy azt mpmdod soha többet? Szóval szép dolog a nagy család, de én nem vennem 100%ra hogy ugy is lesz, ennek fényeben alakitanám az anyagi es parkapcsolati dolgaimat( hallottam olyat is hogy a pasi verte magát hogy kell 3.gyerk, kozbe a csajnak bovel eleg volt a 2 szules..ezt nem lehet raeroszakolni senkire).

Értem, hogy kérés nélkül senki ne dumáljon bele a gyerekvállalási tervekbe - ez teljesen jogos.

Viszont amit a sógornő mondott, teljesen igaz. Barátnőmék szintén úgy vélték, hogy ők három gyereket egész biztosan vállalni fognak, majd egy komplikációkkal teli terhesség után a hasfájós korszakot alig túlélve, szülés utáni depresszióval küzdve nevelgeti azóta is egyetlen, többemberes gyerekét. Másfél éves a pici, és barátnőm még mindig azt mondja, hogy nem érdekli mennyit kell visszafizetni, ő nem bírna még egy gyereket bevállalni, legfeljebb majd sok év múlva, ha egyáltalán. Mi már alapból úgy álltunk hozzá, hogy bár mi is többet szeretnénk, majd azután derül ki a helyzet, ha már egy megvan, és meglátjuk majd hogyan tovább - éppen ezért csak a babavárót vettük fel.

Tökéletesen igaza van, hiába vágod be a durcát és személyeskedsz.

Fogalmad nincs, milyen egy gyerekkel, nemhogy hárommal, mert NINCS gyereked, sohasem neveltél egyet sem, szóval hiába sértődsz meg. Inkább magadon kellene dolgozni, és nem beleállni abba, aki rámutat, hogy felelőtlenségre készültök.

Oké, nincs beleszólása - de akkor ne is bízzátok rá majd a három gyereket, mikor kicsit elmennétek kettesben valahová, mert ti akartátok.

Őszintén? Itt sokan írják hogy egy gyerek kell ahhoz hogy tudd milyen hárommal. Legalábbis ez jön le. De ahhoz hogy tudja valaki milyen három gyerekkel ahhoz három kell. Az másik kérdés hogy mondjuk az első után elmegy a kedve a további gyerekvállalástól.

A másik meg én még ingyen pénzért sem vállalnék be ekkora rizikót. Mivan ha a másik kettő vagy a harmadik nem jön össze? Mivan ha nem akarod már a másodikat vagy a harmadikat? Mit mondasz neki? Jajj kisfiam vagy kislányom téged nem is akartalak de beigertem az államnak? Kicsit gondoljatok a leendő gyerekeitekre is. Nem kell mások után menni hogy dehát van rosszabb is. Van igen, de egy jó anya a sajátjának a legjobbat akarja.

Azért azon a 3 gyereken gondolkozz el kicsit!

Jól kereshet a férjed.

Én is csak úgy mertem volna felvenni a csokot, hogy csak 2 gyerekre, mikor már a második is úton van. És még úgy sem szívesen, a válásos kikötés miatt. 12 éve együtt vagyunk, 8 éve házasok, minden rendben. Jó, nem hazudok, már nem olyan vidám és csodaszerű mint az elején, már egy gyerek mellett is jobban őröltek a hétköznapok, 2 gyerek mellett pedig durván. Nincs időnk egymásra, annyit szoktunk együtt lenni, hogy 20 perce ledöglünk, amibe belealszunk... Igaz, ez egy átmeneti időszak, hiszen a kisebb gyerek még totyogó (a nagyobb is még csak ovis), és felújításban is vagyunk épp. A gyerek majd növöget, önállóbb lesz, a felújítást befejezzük, megint jobb lesz. De ez az átmeneti időszak is hosszú évekig tart.

Szóval most is elvagyunk, nincsenek veszekedések, tüskék, szeretjük egymást, de túlterheltek és fáradtak vagyunk, időhiányban szenvedünk, és nem a boldogságban úszás foglal el. Nem merném a nyakamat tenni rá, hogy mondjuk 5-8 év múlva nem üt be a krach, és nem válunk el. Nem akarom, hogy így legyen, és nem is így tervezek, de a realitás talaján állva nem jelenthetem ki, hogy kizárt ez a forgatókönyv.

Egyébként az első gyerek egyéves kora után feltűnően lemaradt a fejlődésben és furcsán viselkedett. Senkinek nem kívánom azt az érzést, a poklokat jártam meg, rettegtem, és zokogva mondtam anyámnak, hogy ha valami baja van, én nem akarok mégegyet. Egyébként mindig kettőt akartam. Nem is mertünk belevágni a másodikba, míg az elsőnél nem indult be a fejlődés annyira, hogy egyértelmű legyen, hogy nincs komoly baj (tehát képes lesz megtanulni normálisan - vagy akár egyáltalán - beszélni, emberekkel kapcsolatot teremteni, várhatóan képes lesz az önellátásra). Így, bár 2 éves kora körül terveztem kistesót, helyette 3 és fél évesen lett. A nagyobbnál szerencsére nem súlyosbodott a diagnózis, "csak" fejlődési zavar, ami egyre enyhül, most vették le róla az SNI-t. Nemsokára betölti az 5-öt.

Meg nem született gyerekekre ezért nem vállalnék csokot. Úgy meg főleg, hogy még 1 sincs. Amúgy az én férjemtől is némileg többet vártam volna apaság terén, és még ő is bevallja, hogy ő is többet várt magától, azt hitte, jobban bírja majd a gyűrődést, és jobban ellesz a gyerekekkel, de nagyon tudják fárasztani.

Ja, gyengék a kötőszöveteim, nem extrémen, de a második terhességgel így is enyhén szétvált a hasfalam, és a gátizmaimmal is lett valami, nem működnek már tökéletesen, szerintem egy harmadik gyerek kihordásával beköszöntene az inkontinencia. Kösznem.

Végül mi sem vettük fel a 2 gyerek utáni csokot, nem is bánom, meg hát mondjuk az már nem is olyan hű de nagy összeg ilyen feltételekért cserébe.