Őszintén: vannak köztetek olyanok, akik tényleg szeretik a rokonaikat?

Arra gondolok, hogy tényleg jól érzitek magatokat velük, jókat beszélgettek, egy hullámhosszon vagytok, és tényleg szívesen jártok össze? Ilyen van? Vagy ez csak egy álom?

Én anyukámmal ezt érzem, de csak vele, a többi rokonnal nem, mindegy, hogy az én rokonaim, vagy a párom rokonai. Saját rokonaimat kis mennyiségben érzem "jó fejnek", pl. nagynénémnek is vannak olyan dolgai, meg megjegyzései, amiket csak kis dózisban tudok elviselni. Párom családjával az ég világon semmi közös nincsen bennünk, teljesen semlegesek. Ehhez is inkább az kell, hogy jó humorérzékem, és szelektív hallásom legyen, hogy elengedjem a fülem mellett a hülyeségeiket. Tipikus mindet is tudó, mindenben okos család, aki kéretlenül oszt észt mindenben. Múltkor 10 perces előadást hallgattam a sógornőmtől arról, hogy az én gyerekem ugyan nem kötőhártyás, mert ő ezt is tudja; aztán ma megállapította az orvos, hogy kötőhártya gyulladása van. Nem sorolom tovább... szóval a párom kedvéért időnként ott vagyok, de abszolút nincs igényem a társaságukra.