Hogy zajlik egy családi/baráti összejövetel gyerekekkel?
Ha sógoromékkal összejövünk, csak a gyerekeikről szól minden, amióta csak megszülettek. Egyébként nem túl szoros a kapcsolat, mert egyszerűen nincs meg a közös hang, nagyon mások vagyunk. De igyekszünk tartani ezt a családi szálat azért. Szóval mikor összejövünk, kínos csend van és a felnőttek soha semmiről nem beszélgetnek ilyenkor, nem kíváncsiak egymásra, abból áll gyakorlatilag az 1-3 órás összejövetel mindig (bár ritkák az alkalmak, félévente 1 kb), hogy mindenki csendben ül és az ő két gyereküket figyeli. (Nekünk még nincs gyerekünk, de szeretnénk.) Próbálunk azok alapján amiket tudunk róluk 1-2 kérdés erejéig érdeklődni, de mivel nem tudunk róluk semmit (nem tartjuk a kapcsolatot csak felszínesen) és mivel ők nem viszonozzák az érdeklődésünket, nem kapunk hasonló kérdéseket, így hamar elhal az egész. Apósom, anyósom tartja a frontot, velük megy a csevej, de amúgy semmi. A gyerekek minden egyes mozdulatát kitüntetett figyelemmel követik a szülők, egy másodpercet nem pattogtatja úgy a labdát egyik gyerek se hogy mások tekintete ne csüngne rajtuk. Még egy zárt kertben sem szaladgálhatnak kedvükre, pedig már 5-6 évesek. Szerepeltetik a gyerekeket, pedig ők szemmel láthatóan nem élvezik ezt. Nincs erről sok tapasztalatom, de az érzéseimre hallgatva én nem mondanám azt a kisfiamnak, ha ő szégyenlős típus, hogy gyerünk mondd el Xy néninek a mondókát. A gyerek két órát görcsölt ezen, majd úgy döntött nagy nehezen (állítólag), hogy akkor elmondja, de az első két percben meg se tudott szólalni csak a könnyeivel küzdött. Kellemetlen volt ezt nézni, azt éreztem, hogy ez a szülőkről szól, nem a gyerekek akarják, nem nekik jó.
Szerintem is természetes, hogy a gyerek lesz a legfontosabb, de az már kevésbé ha csak ő van középpontban egy család életében. Szeretem a gyerekeket, elvagyok velük, de mi elsősorban a felnőtt szüleikkel szerettünk volna kapcsolatot ápolni és így hogy ilyen rideg a viszony, a gyerekeikkel is bátortalanabbak vagyunk.
A másik része hogy óhatatlanul azon jár az eszem, hogy vajon mennyire tesznek/teszünk ezzel jót a gyereknek. Telefonon se lehet velük kapcsolatot tartani, mert azt mondják nem tudnak beszélni gyerek mellett, és ha mégis, a gyerek valóban 20 másodpercenként sírni kezd valami miatt.
Én úgy emlékszem gyerekkoromból, hogy ennyi idősen inkább a saját korosztályunkra voltunk kíváncsiak és örömmel eljátszottunk már akár több órát is szabadon. És arra is, hogy anyukám nyugodtan telefonálhatott, ha már túl sokáig beszélt, egyszer-egyszer megszakítottuk, de válaszolt vagy időt kért és mi mentünk tovább.
Nem kellett egy egész felvigyázó hadsereg a fenekünkbe és nem ebből állt egy családi összejövetel csak, hogy velünk foglalkoztak. Részben igen, de nem folyamatosan és kizárólag. Szerintem a gyerekek is akkor tudnak egészségesen cseperedni, ha a körülöttük lévő emberek jól vannak, jól érzik magukat egymással. Ha látják, hogy nem miattuk és muszájból jövünk össze, hanem mert szeretjük egymást és kíváncsiak vagyunk a másikra igazán. És ha nem izgulunk, aggódunk felette akkor mikor csak eleven és gyerekhez méltóan játszik és javítjuk ki minden mozdulatát, hanem bízunk benne. Ebből több útravaló jutna nekik, mint így, szerintem attól, hogy gyerekek, sem nem debilek, sem nem kellene róluk szóljon minden. Bár részben anyósom is tehet erről, kaptam már rajta, hogy ráförmed a sógoromra csak mert két másodpercig nem figyelt a gyerekre, miközben ott játszott mellettünk és többen is figyeltük egyébként is. Nálatok hogy zajlik ez, mennyire tudtok egymásra is figyelni gyerekek mellett? Szoktak a hasonló korú gyerekeitek ilyenkor külön, szabadon játszani, vagy ti is körbeülitek őket és folyamatosan őket monitorozzátok, reagáljátok le és ennyi, ez elég, mert az élet innentől erről szól?
Ennyi idősen kint ökrendeztek a kertben az unokatesókkal, anyósom ugyan 3 percenként repkedett körülöttük egy újabb tányér sütivel, meg após lökte a hintát, de amúgy beszélgettünk mellettük, vagy akár tök máshol összeülve.
Viszont kicsit az is túlzás érzésem szerint, amit te csinálsz, ennyire nem kéne, hogy zavarjon, hogy velük foglalkoznak.
Gyerektől függ.
Én pl elvoltam a kis világomban, nem igényeltem túl nagy figyelmet. Amióta tudtam olvasni, adjatok egy könyvet, és jók leszünk.
Az öcsém ellenben állandóan nyúzta a felnőtteket, hisztizett ha várnia kellett 1 percet bármire, sírt, mindenki szavába belevágot, etc etc.
Szóval totál gyerekfüggő. Normális esetben sohasem mászott anyuka a gyerek sggébe és fordítva, de tesóm csodás kivétel volt - még 12 évesen is.
Hogy Te mennyit tudsz írni a nagy semmiről...
Talán észre kellene venni, hogy ez nem a gyerekekről szól.
Itt nem a gyerek a baj, hanem az, hogy a családtagok nem kíváncsiak egymásra. Azért beszélnek a gyerekről, mert ez az egyetlen téma jut eszükbe. Ha a gyerek se lenne, akkor nem lenne téma egyáltalán.
Egy 5-6 éves gyerek még ritkán vonul el külön játszani, legfeljebb akkor, ha mondjuk az unokatesók is hasonló korúak, és jól kijönnek. Az, hogy a testvérek szépen játszanak el a másik szobában, amíg a felnőttek beszélgetnek, nem szokott müködni. Lazább szülők ilyenkor be szoktak nekik tenni egy mesét, hogy legalább addig nyugi legyen, de ezt sokan elítélik.
Aztán 10 éves koruktól meg nem lehet hozzájuk szólni, akkor meg az lesz a baj. :)
Mi pl pont ezért kerüljök a gyerekes rokonságot. Mindig azt kell nézni mit idétlenkednek a kölykeik. Verik az akvárium üvegét, ugrálnak az ágyon, stb.
Köszönni a 12 éves se tud, de arra van "esze" hogy rámászik a kanapéra amin ülünk és elmegy a hátunk mögött a fejtámlán mint egy macska. Persze vigyorogni kell mert jhajj de cuki...
Neveletlen kis buz1k.
Ami nem megy azt nem kell erőltetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!