Mi legyen a rokonokkal, akik nem akarnak találkozni egymással a temetésen?
Édesapám meghalt, urnás temetése lesz.
Már két rokon jelezte, hogy ha X, vagy Y ott lesz, akkor ő nem jön, merthogy látni sem akarja.
Az egyik felhívott, és próbált rávenni, hogy "X"-et ne hívjam meg (mert ő akkor nem jön).
40-70 közötti emberekről van szó.
Az Édesapámnak mind egyformán rokonai.
Másnak nincs baja sem "X"-szel, sem "Y"-al, ez a két pár (Rokon1-X, illetve Rokon2-Y) vannak egymással haragban.
Ti mit tennétek..?
Annyival nem képesek megtisztelni édesapád emlékét és a te (+családtagjaid) fájdalmát, hogy félreteszik ezt az óvodás "ki-utál-kit?" műsort? Talán jobb is lenne, ha mindkettő otthon maradna a fenébe.
Ettől függetlenül én is azt csinálnám, amit te: mindkettővel tudatnám az időpontot, ha ott lesz jó, ha nem, nem.
De ha mindkettő ott lesz és nekiállnak cirkuszolni, akkor temetés után nem tennék zsebre, amit tőlem kapnak.
Igaza van az egyik korábbi hozzászólónak, a temetés az elhunytról szól, egy végső búcsú, nem pedig óvodások civakodásáról.
Én nemrég éltem át hasonlót.
A nagynéném temetése volt.
A mostanra már felnőtt gyerekei nem tartják a kapcsolatot az apjukkal a rossz gyerekkoruk miatt. A három gyerekből a legkisebb járt néha szülőkhöz. A legnagyobb gyerek kb.10 éve nem beszélt senkivel a rokonságból.
A nagynéném még élő testvérei sem nagyon szerették az apát.
Amikor a nagynéném meghalt és intézték a temetését az unokatestvérem minden rokonnak elküldte a táviratot és mindenkire rábízta ott akar -e lenni.
Itt is mentek a találgatások ki lesz ott, ki kivel fog szóba állni. Végül minden érintett ott volt. Nem volt balhé, igaz nagy ölelkezés sem.
Én azt mondom felnőtt emberek. Értesíts mindenkit, akit érint, aztán mindenki rendezze le a saját lelkiismeretével, hogy ott lesz-e vagy sem.
A temetésekre nincs meghívás. Megy aki tiszteletét akarja tenni a halott előtt.
A rokonaid idióták, szóba se állj velük! Nemhogy ultimátumot adjanak!
Eszem megáll!
17es:
" Másnak nincs baja sem "X"-szel, sem "Y"-al, ez a két pár (Rokon1-X, illetve Rokon2-Y) vannak egymással haragban. "
Én MINDEN ilyen dedós szintű rokonnak a következőket mondanám:
- Nézd X,Y,Z- azt gondolom, hogy a temetés(i szertartás és esetleg a halotti tor utána) édesapámról, az ő emlékéről kell, hogy szóljon.
Amennyiben te őt szeretted, tiszteletedet kívánod tenni a temetésén és a toron, úgy szeretettel várlak és becsülettel meghívtalak.
Kérlek tisztelj meg bennünket, gyászoló gyerekeit, rokonait (feleségét stb.) azzal, hogy az alkalomhoz ILLŐ módon viselkedsz. Van elég gondunk, bajunk, fájdalmunk, ne haragudj, de nem vagyunk kíváncsiak az X,Y,Z-vel való nézeteltéréseitekre. Ezt intézzétek máskor, máshol, ne a mi gyászunkat szégyenítsétek meg ezzel, ne az édesapám emlékét gyalázzátok meg a veszekedéssel.
…lehet, hogy kemény, de aki ELEVE ilyen primitív, hogy a gyászodban ezzel a baromsággal traktál, az sajnos ezen a szellemi szinten van, csak ezt érti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!