Rokonaitokkal előzetes megbeszélés, telefonálás nélkül bármikor elmentek egymáshoz?

Változó. Van aki el napokkal előre lebeszeljük, van akivel csak egymásra csorgunk,hogy most ráérnek e. Attól függ, kivel milyen viszonyban vagyunk. Akinél tudjuk,hogy adnak az ilyenre,azzal napokkal előre lebeszeljük. Anyuekhoz, vagy pár baratnohoz csak racsorgunk,mert tudjuk,őket nem zavarja, ha 5 perccel előtte beszélünk meg találkozót. Ha nem ér rá,úgyis megmondja. És nem sertodunk meg,ha dolga van. És ez megy vissza is. Anyuék hívnak,hogy erre járnak,ráérünk e. Ha igen,igen, ha nem,nem. A baratnokkel úgyanez. Telefonálnak,ha ráérünk szívesen fogadjuk őket. Ha nem, akkor megmondjuk,hogy most nem tudunk találkozni,dolgunk van vagy nem vagyunk otthon. Nincs sertodes.

Nekem a nagyszüleimnek van kulcsa anyukám házához. Nem direkt pofátlankodó emberek, viszont nem is gondolnak bele, hogy nem feltétlen kellene kedvükre oda járkálni. Pont az van bennük, hogy nem zavarni szeretnének, csak meglátogatni. Anyukám nem szólt rájuk emiatt soha, szerintem őt nem is zavarta, viszont ameddig otthon laktam, engem igen, de mivel én voltam a gyerek, nem szólhattam. Introvertált ember vagyok, ha pl hazaértem a suliból és nem volt előre semmilyen program megbeszélve senkivel, akkor csak annyira vágytam, hogy olvassak, tévét nézzek vagy pihenjek a házi után. Ilyen esetekben sokszor bosszantó volt, hogy mire pihenhettem volna, hallom, hogy nyílik a kapu és megjelennek a nagyszüleim, akik legalább egy óráig nem érezték, hogy menniük kellene. Volt, hogy épp akkor jöttek, amikor aludni vagy fürdeni akartam. Utóbbinál mondták, hogy nyugodtan, addig beszélgetnek a konyhában vagy kutyáznak, de azzal is az a gond, hogy ott volt bennem a belső sürgetés, hogy vendégek jöttek, velük kellene foglalkoznom, nem ázhatok a kádban fél órát ahogy terveztem, stb. Most, hogy külön élek, azóta anyukám is kezd picit ilyenné válni. Elkérte a kapukódot a lakásunkhoz (kulcsot nem kapott mert albiról van szó), én nem adtam meg, erre elkérte a páromtól aki naivan megadta neki. Volt már, hogy arra keltünk, hogy kopogtat az ajtón. Jó néhány veszekedésbe telt, hogy felfogja, hogy nálam ezt ne csinálja. Főleg, ha szabadnapom van és legalább annyi vágyam van, hogy ne kelljen 7-kor felkelnem. Szóba került már, hogy ha lesz saját otthonom, nem csinálok olyat, hogy osztogatok pótkulcsot a rokonoknak. Megsértődött, kicsit nyomta az érzelmi zsarolást is, de nem érdekelt. Nem érezném komfortosan magam annak tudatában, hogy olyan embernek van kulcsa az otthonomhoz, aki még csak egy üzit se küld, csak beállít, mintha szabad bejárása lenne.

Soha.