Most miért vannak kiakadva a nagybátyámra?
Röviden a sztori:
A nagybátyámmal(apa testvére) nagyon jó a kapcsolatom, sokszor átmegyek hozzá, ő ritkábban jön nálunk. 45 éves, viszont nincsen családja, egyedül él, ezért örül neki, ha legalább én átmegyek.
Legtöbbször általába gépezünk vagy segítek neki a házimunkában ha van annyi időm, illetve néha eljön velem vásárolni.
Viszont szüleim fullra azt hiszik, hogy belém van esve, mert szerintük “fogdos”(egyszer megfogta a hajamat előttük, és egyszer viccből megfogta a kezem)
Illetve egyszer volt olyan, hogy lekéstem az utolsó buszt, és nála kellett aludnom(egy szobában, de külön ágyon)
Ezekből a szüleim teljesen azt hiszik, hogy valami “rosszat” akar velem csinálni, és azt mondták, hogy kedden elfognak vele beszélgetni, illetve egyedül nem mehetek oda.
Szerintetek jogosan csinálják ezt?
L
8-as vagyok.
No, közben látom írt a kérdező, ill. nekem is írt priviben.
Oké, jóhiszemű vagyok: örülök, ha egy kamunak gondolt kérdés utóbb mégis igazinak néz ki.
Szóval.
A szüleid feltételezésével nem értek egyet, ill. túlzásnak gondolom. Pont amiatt nem tételeznék föl nagybátyádról rosszat, mert egyszer nála aludtál, nem tervezett helyzet volt, mégsem csinált semmit se veled. Ha egy férfi akart volna valamit tőled, kihasználta volna az alkalmat, ebben biztos lehetsz.
A szüleidnek esetleg annyit mondj, hogy ők feltételezésből indulnak ki. Ha ennek alapján "elbeszélgetnek" a nagybátyáddal, akkor súlyosan megsértik. Ezek olyan súlyú vádak, hogy nem lehet 1-2 év múlva egy bocsánatkéréssel elintézni. Mégis mit mondanának neki? Azt, hogy ne nyúljon hozzád? Eddig se akart. Fenyegetnék, hogy összetörik a csontját, ha hozzád nyúl? Hát akkor én a helyében pl. megmondanám a szüleidnek, hogy tűnjenek a szemem elől, de örökre!
Tulajdonképpen egyedül annak lenne realitása, hogy ezután csak szüleiddel együtt mehetsz a nagybátyádhoz. Ha ezt mondják, fogadd el. Lehet, hogy 2-3 év alatt változik a véleményük és már nem gondolnak rosszat a nagybátyádról.
Csak ugye kedden ha én nem leszek ott, mert iskolában leszek, ők pedig direkt reggel mennek gondolom, akkor a végén az lesz, hogy én panaszkodok a szüleimnek meg hülyeségeket találok ki.
De gondolom mivel a testvére, biztos ismeri annyira, hogy tudja, milyen ember és ez alapján döntene. Ő ismeri régebb óta, ha eddig nem csinált semmi rosszat, akkor nem értem minek kell gyanúsítgatni...
14: nem tudtok inkább olyat csinálni hogy közös ebéd, közös mozizás?
12: csak félig igaz. Mi nem látunk bele a dolgokba. Lehet hogy ártatlan lehet hogy nem. Viszont a szülők dolga az hogy megvédjék a gyermeküket. Lehetséges hogy paranoia viszont ha megalapozott az aggodalom akkor inkább legyenek szigorúbbak minthogy leszarják a dolgot.
Amit még a kérdező mondott nekem kicsit furának tűnt a nagybácsi.
De ha nem is ő az aki veszélyes, lehet hogy a fura barátja az aki van hogy néha átmegy hozzá látogatóba.
14-re:
Ebben szerintem is teljesen igazad van.
Csak sajnos, nem tudsz mit tenni. Gyerekként nem tudsz kapcsolatot tartani egy olyan rokonnal, akivel szüleid nem (nagyon) akarnak. Ill. e-mailben, telefonon persze beszélhettek, de a személyes találkozást így valóban el tudják szabotálni a szülők.
Tényleg nagyon sajnálom a nagybátyádat. Valószínűleg tök magányos, mindig örömmel fogadott, és mostantól egyedül nem mehetsz, a szüleid meg nem szívesen mozdulnak.
Mindenesetre beteg egy világ, ahol egy nagybácsi nem örülhet őszintén az unokahúgával való találkozásnak.
#17, 20
Nem hinném, hogy ilyet tenne, semmilyen célzást nem tett eddig, illetve nem néznék ki ilyet belőle. Felesleges 2x is leírni majdnem ugyanazt. Egyébként meg a 2 munkatársának van családja, szóval gondolom amiatt se tenne ilyet
#19
Iskola után egy héten 3-4x felmenten hozzá, szóval nem nagyon tudják megtiltani, ha nem tudják hova megyek…
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!