Mit gondoltok erről? Tényleg én vagyok az ünneprontó?

Tudod, az emberek változnak, hibáznak, nem követett el akkora hatalmas bűnt, amit ne lehetne megbocsátani.

Ettől függetlenül állhatsz hozzá továbbra is így, de egyet jegyezz meg! Az élet túl rövid ahhoz, hogy utáljunk/gyűlöljünk/megvessünk valakit. Ez az érzés minket is mérgez, és nem esik jól.

Sajnos hasonlóan gondolkozom mint te.

1

Szerintem az emberek alapvetően nem változnak , csak ha kell valami akkor jönnek. Nem hiszem hogy ez a változás valós lenne. Én pl adnék időt magamnak, ha a rokon jövő karácsonyig teper, nem szűnik meg, akkor adok egy esélyt. De meg fog szűnni. Ha eddig lexart most miért érdekelné bárki is igazán, őszintén? Mi változott? Egyszer csak erre ébredt reggel hogy mától érdekel a nagyi? Ezt ti sem hiszitek?

Én is így gondolom, mint a kérdező, és mint 2-es.

Van ilyen családtagom.

Másrészt engem az ilyen hirtelen nyitásban mindig zavart a "mintha mi sem történt volna" mivolta a dolognak. Azért egy annyit esetleg, hogy "bocs, hogy hülye/távolságtartó/érdektelen voltam az elmúlt X évben, lehetne, hogy rendszeres kapcsolatot tartsunk?" vagy valami ilyesmi hiányzik nekem. (Lehet, hogy aztán én várok túl sokat az emberektől.)

Most komolyan! Milyen kárt okoz ő neked? Megbánt?

Neked mibe kerülne megbocsátani? Főleg, hogy az anyád kéri?

Mondd csak, hogy érzed magad, ha erre a személyre gondolsz? Vagy ha találkoznod kell vele? Gondolom kiver a víz, vagy rossz érzés. Nem lenne jobb, ha semleges, netalántán jó érzés lenne?

"ne ítélj, hogy ne ítéltess" Egyrészt nem jártál a cipőjében, nem tudhatod, miért viselkedett így, másrészt te is követhetsz el hibát a jövőben, amit majd megbánva várod a család bocsánatát.

Én is hűvösebben viselkednék vele az előzmények után, de ha nemcsak posztolgatni tud, de ténylegesen érdeklődik mások után, segít, akinek kell, akkor túllépnék rajta.

Egyébként sajnos esélyes, hogy rájött, hogy a gyerek mellett segítségre lesz szüksége, és csak emiatt melegíti fel a rokoni kapcsolatokat.