Normális, hogy engem ez zavar vagy velem van a baj?

Az unokatestvérem gyereke elég sok időt tölt nálunk, mert mindig lepasszolják a nagymamának, aki még szintén dolgozik és nem ér rá, ezért végül nálunk köt ki a gyerek. Nem tudom szebben megfogalmazni, egyszerűen nem bírom elviselni azt a gyereket és idegesít minden egyes mozzanata. Alapból nem igazán szeretem a gyerekeket, én nem tartom őket aranyosnak, cukinak és nem tudok velük mit kezdeni, beszélgetni, játszani stb., de a normálisakkal ettől még nincsen bajom. Viszont ez a gyerek szerintem kifejezetten rossz, mert ahogy látom otthon senki nem foglalkozik vele, nem szólnak rá, nem mondanak neki nemet, mindent megkap, mindenki ugrik az első szavára stb., neveletlen, nem fogad szót és ezzel senki nem foglalkozik. Én már csak köszönök és megyek a szobámba (bár olyankor is kopog, dörömböl az ajtón, kiabál, szólongat). Elegem van belőle, hogy zeng az egész ház mikor itt van, rohangál össze-vissza, mindent megfogdos és áttúr (az az első, hogy belép a házba és keresi az ajándékát, mert biztos kap ajándékot és akkor hová dugtuk el...), ordít és feltűnési viszketegsége van, mindenkinek rá kell figyelnie minden egyes percben különben sikít. Ha itt vannak a szülei vagy a nagymamája, akkor is ezt műveli és senki nem szól egy büdös szót sem, csak ugrálnak a gyerek kénye kedve szerint, nevetnek rajta, hogy milyen vicces, milyen életrevaló... Nyilvános helyen is így viselkedik, a múltkor együtt mentünk a temetőbe az ünnepekkor, ott is felmászott a sírokra, énekelt meg táncolt a temetőben stb., ott sem szólt rá senki.

Én már volt, hogy megjegyeztem, hogy szerintem ez nem normális és engem zavar, nem szeretem, hogy átjön hozzánk, pláne nem szeretnék rá vigyázni vagy vele foglalkozni. Ilyenkor viszont én vagyok a rossz, hogy mit képzelek magamról és egyébként is "ilyenek a mai gyerekek", "te is voltál gyerek", "majd ha neked lesz gyereked meglátod" stb.