Más családnál is szinte erény a szegénység?

Ha minden igaz, akkor a jelenséget "tanult tehetetlenségnek" nevezik és generációról generációra öröklődik.

Biztos ismered azt a majmos kísérletet, amikor van a teremben egy csomó majom, a plafonról lóg egy szál banán, amire egy létrán keresztül lehet felmászni. Amikor az egyik majom felmászik a létrán, hogy levegye a banánt, hirtelen bekapcsol egy plafonba épített hideg vizes zuhany készülék és nyakon önti az összes majmot. Előbb-utóbb megtanulják, hogy ne vegyék le a banánt, mert jön a zuhany. Majd új majmok érkeznek a terembe, DE közben már ki van kapcsolva a zuhany. Amint, az új majom mászna fel a banánért, a többi automatikusan leveri az újat, mert félnek a zuhanytól és így az újat is lehúzzák.

Valami ilyesmit csinálunk sokan mi is, hogy aki próbálna kitörni, azt a többi leveri, mert a változás rossz. Ennek biztos van történelmi oka is, hogy miért küzdenek az emberek a változás ellen, mert a változással sokszor csak baj jött, ugye bármelyik oldalra is álltunk a történelem során, mindig is az egyszerű ember húzta a rövidebbet, őket használták ki folyamatosan, akinek volt pénze, az meg mindig mindent megúszott.

Aki szegényen, vagy legalábbis teljesen átlagosan él, az relatíve biztonságban érezheti magát, de mindig csak panaszkodni fog, mert a biztonságnak ez az ára.

Szerintem 4. nagyon jókat ír.

Én úgy látom, hogy magyar sajátosság is ez: a búskomorság, sírva vigad a magyarság. Egyébként a magyarokban azért is van meg ez az életérzés, mert a történelem során csak vesztesek voltunk. Egyetlen jó döntést nem hozott még a magyar. Ez van.

Érdekes kérdéskör. Mikor középiskolába jártam az osztálytársaim fele dolgozott. Az egyik fele azért, mert olyan luxuscikkeket akartak megvenni amiket a szülők nem fizettek volna/vagy csak nagyobb alkalomra vették volna meg nekik vagy azért mert be kellett segíteni a szülőknek.

Ugyanakkor mindkét esetnél SZINTE MINDENKI felvágott azzal, hogy jajőmennyitkelldolgozzon suli mellett. Én legalábbis így értelmezem ezt az erény-a-szegénység dolgot.

Nem tudom ez hasonló jelenség akart volna-e lenni, mint a "cigizünk mert ezt lássuk a felnőttektől, ez a felnőttes" abban az esetben ha valaki luxuscikket vesz, de számomra kicsit furcsa volt ezt látni. Nem azért, mert ki van nyalva a seggem és a szüleim mindent is fizetnek nekem, hanem azért mert nekem mindig más volt a felfogásom.

A szüleim mindig azt mondták, hogy játszodjak és élvezzem ki a gyerek és tinikort. Ha pedig pénz kellett kaptam X összeget vagy költőpénzt és azt kellett beosszam. Ezáltal én azt tanultam meg, hogy miként kell gazdálkodni és miként használjam ki a tárgyakat maximálisan és értékeljem azokat. Ezzel szemben amikor valamelyik osztálytársam azzal vágott fel, hogy az anyja nem vette meg a 40 ezres cipőt és ő mennyit dolgozott ezért, akkor olyan benyomásom volt, mintha folyamatosan többre és többre vágynának, márkásra, stb ami nem feltétlenül indokolt mondjuk ha nem a parlatmentbe dolgozunk.

(természetesen nem ide sorolom azokat akik pl. ortopédiai gondok miatt vettek drágább cipőt, de evidens volt nálunk, hogy a szülei az alap cipőkészletet megvették mondjuk 20 ezres értékig)

Engem is vert az apám, ezért lett ember belőlem.

Nekem ez a kedvenc.