Fektessek energiát ebbe a gyerekbe vagy ne?

A helyzet a következő :

Van egy buta bátyám, aki a kisegítő nyolcadik osztályt is csak 18 évesen tudta befejezni, összejött egy szintén kisegítős lánnyal. 18 évesek lehettek, mikor megszületett az első gyerekük, utána jött még egy lány és egy fiú.

Annyira felelőtlenek voltak és buták. A kapcsolatuk nem alakult jól, a nő elhagyta a gyerekeket még 5 éves koruk előtt.

Az apa mivel buta is volt és nem nagyon akarta vállalni a felelősséget, nem úgy nevelte őket, ahogy kellett volna.

A két nagyobb gyerek kezd nagyon elkallódni. A legnagyobb fiú annyira rosszban van az apjával, hogy már nem is laknak együtt. Nővérem vette gyámság alá. Tanulni nem akar, nem jelentkezik be az órákra. A gyámhatóság szerint ennek így javítóintezet lesz a vége. Egyébként gátlástalanul lop is a gyerek. Az apja és az anyja is sokszor lopott a családtól.

A kisebbik lány meg az apja gyámsága alatt van, de mivel otthon nem szeret ő is itt van nővéremnél. Ő bejeltkezik az órákra, de ötödikes léttére, kb harmadikos szinten van. Az apa valószínű, hogy kikezdett a saját lányával nem egyszer. Undorító. Anyukám annyira buta, hogy nem akarta az egészet elhinni se. Tipikus áldozathibaztatás.

Mi próbálunk segíteni a gyerekeknek, de nekem türelmem sincs már. Nem hálásak, nem látod rajtuk, hogy akarnák, hogy jobban tanuljanak.

Viszont, hogy a haverokkal találkozzanak, pasizzanak arra van eszük.

Nekünk is nehéz gyerek korunk volt, szegények voltunk. Anyánk igénytelen volt, buta is. De próbáltunk törekedni rá, hogy a saját környezetünk élhetőbb legyen, tanultunk.

Nyilván nem lett belőlünk ügyvéd, de van szakmánk, dolgozunk. Van hol lakni, eltudjuk saját magunkat látni. Nem sodortuk sose magunkat bajba.

Nyilván nekem is megvan a magam problémái, de emellett idegesít, hogy ennyire buták, igénytelenek is. Ez az egész reménytelen, ha a szülők maguk sem normálisak?!

Foglalkozzam magammal, hogy az én életem jobb legyen és ne görcsöljek ezeken?