Ez molesztálás volt?
Régen, kiskoromban sokat nyaraltunk apu testvérével, mert a szüleiknek volt egy nyaralójuk. Szinte egész nyáron ott voltunk, hol nagyszülőkkel, hol szülőkkel, és apu testvére is gyakran ott tartózkodott nyáron. Volt hogy az ölébe ültetett, és a keze a nemiszervemhez ért “véletlenül”. Nem mertem szólni, de próbáltam arréblökni a kezét meg lemászni. Ezért nem szerettem az ölébe ülni. Anyuéknak se mondtam soha. Ha anyuék ott voltak, akkor nem csinálta. Ekkor voltam olyan 4-5 éves. Aztán egyszer csak eltűnt. Anyuék nem beszéltek róla, mondták hogy mi se kérdezgessük a mamát. Amolyan tabu téma volt, mikor nagyobbak lettünk természetesen érdeklődtünk, annyit mondtak hogy elment messzire, de semmi magyarázat hogy miért. És látom rajtuk hogy nem akarnak beszélni róla.
Ahogy fölnőttem, találkoztam a pedofil meg a molesztálás fogalmával, akkor jöttem rá, mennyire nem volt normális az, amit csinált. Én azt következtettem ki magamban, hogy lehet hogy más gyereket is molesztált és börtönbe került. Ezért nem beszél róla senki. Nem nagyon merem fölhozni ezt a témát otthon.
Ti mit gondoltok?
Vagy börtönbe került vagy öngyilkos lett.
Igen, az molsztálás volt, amit csinált!
Sok dolog lehet amiért nem akarnak róla beszélni. Az hogy börtönben van az csak az egyik ok, meg hogy esetleg miért került börtönbe, az se biztos, hogy ilyen ügyért. Az is lehet, hogy össze rúgta a port a családdal és lelépett. Vagy volt transzexuális volt és átműtette magát, amit a család nem nézett jó szemmel.
Sok sok dolog miatt lehet egy ilyen viszony családon belül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!