Miért kéne tűrnünk tovább az érzelmi zsarolást?

A helyzet a következő: férjemmel már 8 éve együtt vagyunk (5 éve házasok) és sajnos 3 éve édesanyjánál rákot diagnosztizáltak. Kapott kemot szegény, kihullott a haja, volt egy elég nagy műtétje stb, de aztán jobban lett. Folyamatosan járt kontrollra, úgy tűnt rendben van. De sajnos mégsem, igazából hullámzó, egyszer jobban van, egyszer rosszabbul, most épp kicsit rosszabbul, már áttetje is van sajnos. :(

Na emellett viszont párhuzamosan el kezdtük szépen fokozatosan kapni az ívet unokatéma ügyileg. Eddig szerencsémre nem igazán "támadtak le" a gyerek dologgal, de anyósom nagy vágya, hogy legyen legalább egy unokája és mivel beteg és ki tudja, hogy mi lesz a betegsége vége, így el kezdte ő is, após is, de még sok rokon is rágni a fülünket, hogy jaj hát szegénynek ki tudja mennyi ideje van még hátra és igazán megajándékozhatnánk egy unokával. Először nem is tudtunk mit reagálni, annyira abszurd volt az egész. Tudni kell, hogy egyáltalán nem akarunk gyereket, sem most, sem semmikor máskor, nem igazán kedveljük őket.

Azonban most konkrétan érzelmi zsarolva vagyunk, hogy hát na, úgyis házasok vagyunk már pár éve és különben is mekkora öröm egy gyerek. Elmondtuk szépen, hogy köszönjük a "tippet", de nem fogunk gyereket csinálni csak azért, mert anyósom beteg (meg úgy alapból sem), ez a mi magánügyünk, a mi életünket tenné tönkre egy nem kívánt gyerek, úgyhogy hanyagoljuk a témát. Szívesen segítek anyósomnak bármiben, amikor hazalátogatunk, de ezt a témát ne is erőltessék, ez nem így működik. De némely rokon szerint még mi vagyunk az önzőek... 🤷🏼 Aztán csodálkoznak, hogy nem kommunikálunk velük.

Nekem már a hócipőm tele van, múltkor már apósnak kissé erélyesen odaszóltunk, hogy zárják végre le a témát, de semmi kedvünk veszekedni, főleg nem anyóssal most, hogy nincs túl jó állapotban, de viszont szó nélkül sem fogom tűrni, hogy a méhemben turkáljanak.

Alapból m szoktunk minden héten hazalátogatni, mert eleve 60 km-re lakunk tőlük, meg hát megvan a saját életünk, dolgunk, de mióta kiderült anyósom betegsége, azóta jóval többet megyünk, főleg most, hogy rosszabbodott az állapota.

Ti mit tanácsoltok, hogyan kezelnétek ezt a helyzetet? Az a baj, hogy én elég tűzről pattant nő vagyok, hevesebb természet és ha valamit gyűlölök az az, ha nem képesek tiszteletben tartani a magánéleti döntéseimet, főleg a gyerekvállalást. Mióta az eszemet tudom tisztában vagyok vele, hogy nincs az dolog, ami miatt szülnék és ez mai napig így van, szóval mikor nekiállnak győzködni és okoskodni e témát illetően, na azt roppant nehezen tudom kedvesen kezelni, bár nyilván igyekszem azért, de ez már kezd sok lenni.