Ez hogyhogy így rendben van családon belül?

Van egy nővérem, akinek már van gyereke, házastársa és ugye élik az életüket, de soha sem jöttem rá, hogy ők miért elfogadottabbak családon belül, mint én.

Nővéremről tudni illik hogy otthagyta az egyetemet egyik percről a másikra új párja miatt, mert ugye szerelem és bajban volt hű férfija. A lényeg, hogy furcsa mód, a párja és ő sikertelenek az életben, és rokonságom tartja el őket.

Új ház, új ez, új az, mert ugye, van két gyereke, de mindenben elbuknak.

Volt már vállalkozás, hát az tönkre ment, előleg egy háznál megkapták, odaadták, és azóta sem övék a ház, és mindig hihetetlen és önsajnáltató áldozat központú történeteket adnak elő sikertelenségük okául.

Természetesen a rokonság beveszi, és a két gyerek láttán ugye rendkívül segítőkésszé válnak.

Csupán annyit nem értek az egészben, hogy működik ez még így? Hogy lehet el nézni dolgokat azért, mert van két gyerekük? Én már nem foglalkozom velük, nem találkozom velük, nem beszélek velük, mert sunyik és alattomosak. A ronokaim nagyrésze például elfordult tőlem, mert egyszer kétszer kifejtettem a véleményemet a nővéremmel kapcsolatban, és azóta ez folyik folyamatosan.

Nekem ugyan van életem, munkám, célok, de ezen soha nem tudtam túllépni hogy ez így most komoly, hogy ők szinte kapnak dolgokat ingyen, én viszont küzdök mindennap, és ha esetleg, lenne minimális igényem némi segítségre (nem anyagi segítség), akkor kérjük keressen mást?

Nem tudom hogy ez hogy folyhat így tovább, de mindegy is. Remélem vannak emberek, akik tudnám valami értelmeset mondani erről az egészről.