Mit gondolsz az ilyen helyzetről?

A párom családjáról van szó.

Elég régóta együtt vagyunk, mindketten kicsit szegényebb családból származunk. Elég alap szinten neveltek minket, sosem támogattak igazán egyikünket sem (engem még csak-csak, de a páromat tényleg nem igazán). Nagyon fiatal lányként kerültem be a párom családjába, ahol többen elsőre elutasítóak és bunkók voltak velem. Eltelt 10+ év, azóta sem lettek sokkal jobbak. Ez idő alatt bárkit összeszedett a párom fivére, mindenkit jobban fogadtak, mint engem. Ez rányomta a bélyegét a párommal való kapcsolatukra is. Természetes volt, hogy elkezdtünk távolodni ettől a családtól.

Már régóta külön élünk, közben a párom, a család lekezelt "kis butácskája" egyre többre viszi, és most már elég magas életszínvonalon élünk. Ezt az apja nem bírja elfogadni, folyamatosan beszólogat nekünk ezért. Az idő előrehaladtával már egyre kevesebbet járunk hozzájuk, amit viszont ők folyamatosan rosszmájú megjegyzésekben sérelmeznek. Számon kéregetnek, miért nem megyünk hozzájuk többet, miért nem avatjuk be őket a dolgainkba, miközben egyébként ők nem érdeklődnek sosem. Ha elmegy egy unokatestvér nyaralni, felfújják, képeket mutogatnak, míg mi körbeutazhatjuk a világot, annyit sem kérdeznek, élünk-e még. Engem ebben az zavar, hogy a párom még mindig minden utazásunkról beszámol nekik és a szülei elvárják, hogy hívogassak őket közben, hogy "odaért-e". Nekem ez visszás, mert többször felhívta így az anyját, és az anyja azt sem tudta, hol vagyunk, annyira nem érdekelte semmi, amiről mi beszéltünk korábban. De számon akarja kéregetni így is. Tavaly azt sem tudta, hogy elmentünk nyaralni, pedig elmondtuk nekik, de meg sem jegyezte, hova és mikor megyünk. Viszont mikor megtudta, hogy az adott országban vagyunk, mert a párom felhívta, akkor az anyós vérszemet kapott, és onnantól naponta hívogatta, mikor értünk már haza és játszotta az aggódó ősanyát.

Volt, hogy megbüntettek minket valahol hatalmas összegre (déli országban ZTL, ha valaki ismeri), és az após csak annyit mondott: "Én nem járok ilyen helyeken, legalább nem is büntetnek meg. Ti minek mentetek oda?"

Én arra kértem a páromat, többet ne mondja el, hova megyünk, de nem fogadja meg. Örülni nem örülnek nekünk, csak a számonkérést meg a bunkó beszólogatásokat kapjuk.

A másik, hogy folyton azt várnák, hogy mi futkozzunk hozzájuk, több mint 1 órányira laknak tőlünk. Ők is és az én szüleim is rendszeresen járnak a mi városunkban, de sosem szólnak, ha itt járnak. Tényleg ennyire berögzült szokás hogy folyton mi keressük őket, mi futkozzunk és ők csak otthon ülnek? Hogy ha ők itt járnak, ők be sem néznek hozzánk? Volt, hogy eljöttek más rokonokhoz ide a városba, hozzánk meg nem.

Hamarosan aktuális lesz nálunk az esküvő és a gyerek téma. Jól gondolom, hogy igazságos, ha nem veszem be az esküvőszervezésbe a párom családtagjait? Ez általában úgy megy nálunk, hogy segítséget nem ajánlanak fel, majd a többi rokonnak panaszkodnak, hogy mi milyen gonoszok vagyunk, hogy mindenből kihagyjuk őket. Hasonló lesz az unokákkal is. Előre látom, hogy követelőzni fognak, segíteni meg semmit. Majd meg akarják mondani, hogy éljünk és mi csináljunk, meg majd kritizálják a nevelési stílusunkat, de a kisujjukat nem fogják megmozdítani értünk. Ugyanúgy, ahogy most is viselkednek gyerek nélkül.

Kicsit hibásnak érzem magam, lehet mi rontottunk el valamit?! Vagy az ilyen családdal nincs mit tenni?

Ti fenntartanátok ilyen egyoldalú kapcsolatot, hogy mi kéthetente járkálunk hozzájuk, hogy mi beszámolunk az életünkről, mi számot adunk, mit miért csinálunk (kész kétoldalas esszé sem lett volna elég, miért vettünk új autót), ők bunkóznak, számon kéregetnek, bíráskodnak felettünk, mindehhez meg a párom azt várja, vágjunk teljesen jópofit és tűrjünk?