Te jóban vagy a férjed lánytestvérével?

Nektek nincs miben versenyeznetek. Neked is vannak szüleid gondolom, nem száz évvel ezelőtt vagyunk amikor a feleséget kb örökbe kellett fogadnia a fiú családjának. Csak azért mert nő, ne versengj vele, tudom hogy sok nőt erre nevelnek de csak magadnak ártasz vele. Gondolom ha fiú lenne qkkor nem így gondolnád..az én sógornőm is az a bonyolult lélek, és lehet azt hiszi nem kedvelem, de egyezerűen nem érzek semmit irányába, mert egyszerűen nem tényező az életemben. És sztem nem életszerű az a barátság amire gondolsz. Én a bátyám oldalán vagyok, nem fogom a titkosügynököt alakítani.

Dehogy vagyok, utálom és ő is engem. Ne aggódj ezen, én is pont úgy érzem mintha egy rossz anyós figura lenne. Eleinte ő is lekezelően viselkedett velem, de nem hagytam magam. Most már szimplán csak nem érdekel. Kerülöm amennyire csak tudom. De persze nem azért, mert én mindenkit utálok, hanem mert egy p*csa. Anyóssal jóban vagyok, a család sem érezteti velem, hogy senki vagyok,így erről a részről nem tudok segíteni. Viszont ne foglalkozz vele. Ha a férjed szeret és kiáll melletted más nem igazán számít. Nem muszáj jóban lenni velük, viszont inkább csak kerüld őket, a viták feleslegesek. Abból úgysem jössz ki jól.

Rosszban nem vagyunk, de nem szeretem. Sztem ő sincs oda értem különösebben, de nem nyílt ellenségeskedés ez, csak a közös témák, értékrendek és hobbik totális hiánya. 17 éve elvagyunk. :D

Köztünk majdnem 10év van, az én javamra. Mikor bekerültem a családba még kisiskolás volt, szóval nekünk ilyen nővér-húg viszonyunk van. Szerintem teljesen jó a kapcsolatunk.

Mar nem. Beteges hazudozo a legrosszabb fajtabol, leteleme a szarkeveres. Nekem erre pedig se idom, se kedvem, se energiam. Mas vilag, nincs atjaras.

Nagyon szeretnék/szerettem volna, egyedüli lány gyerek voltam a családban, olyan jó lett volna egy lány rokon akivel lehet csajoskodni úgy hogy közben ugye rokonok is vagyunk, családi események stb... más azért mint egy “sima” barát. Páromnak van is egy nálam 3 évvel fiatalabb húga, nagyon örültem, hogy majd milyen jóban leszünk, tudjátok a tipikus ide oda elmegyünk, ruhát veszünk, koktélozunk, stb. Erre a világ legzárkózottabb lányát kaptam, ahogy mesélik, az egész családdal is ilyen, kicsit hűvös, kicsit távolságtartó... Nagyon sajnálom, mert kb mellettem nőtt fel ha lehet így mondani, hetedik éve vagyunk együtt párommal, és még mindig csak olyan stílusban tudunk beszélgetni, mint amikor valaki mellé leülsz egyetem első napján és próbáltok barátkozni. Nem tudom valaha lesz-e jobb, én remélem, hogy igen, bármikor jönne hozzám hogy mostantól legyünk barátok, tárt karokkal fogadnám, de félek sose jön már el ez a pillanat...:(

Hát, tudnék mesélni erről. Én az elején nagyon szerettem a sógornőmet, szinte minden nap kerestük egymást. Aztán terhes lettem és ezzel vége lett a nagy barátságnak, mert megölte az irigység. Pár hónap múlva ő is terhes lett "véletlenül", onnantól minden találkozásánál kaptam az ívet, aminek annyi volt a lényege, hogy majd ő megmutatja hogyan kell ezt csinálni meg mostmár ő a tesóm családja, szóval, kopjunk le. Most 2-2,5 évesek a gyerekek, már hónapok óta nem láttuk egymást, pedig kb. 50 méterre lakunk egymástól. Tesóm szokott néha átjönni, olyankor panaszkodik egy sort, hogy nekik milyen rosszul esik, hogy mi nem vagyunk kíváncsiak a fiukra meg hogy anyuék sem mennek már. A férjem lánytestvéreivel viszont nagyon jó a kapcsolatom, pedig velük sem értek egyet mindenben.