Mit gondoltok erről a helyzetről, mi lenne az igazságos?
Van a nagymamánk, és 5-en vagyunk unokái, mi 3-an, meg unokatesómék 2-en
Unokanővéremet támogatta a mama az egyetemi évei alatt, ami szegeden 8 ! évig tartott. HOgy milyen szak, azt egyikünk sem tudja, valami matekos pénzügyes. Mama konkrétan fizette neki az albérletet, mindannyian szegeden tanultunk, mindannyiunk kollégista volt végig, illetve mindannyian szakmát tanultunk,semmi albérlet.
Ő szobát bérelt, azt fizette neki a mama. TOvábbá tandíj is volt félévente, azt is fizette neki a mama. Továbbá főzött is neki, mert hogy ő beteg, hogy mi a betegsége azt senki nem tudja megmondani, a doktorok sem, de el van hízva és zöld hasmenése van, illetve állításuk szerint néha elönti a vér.
A mamanak mondták, én is tőle tudom, hogy megvan neki az egyetem, csak a diploma nincs meg, már 2 éve vagy hogy otthon ül, tv-zik, nézi a mesét, még a mamát se látogatja meg, ki nem mozdul. Az anyjától tanulta ezt.
Azt régen elhívtuk disznóvágásra, de jobb ha nem hívjuk, mert annyi kóstolót elvisz, a munkája meg nem ér 10 fillért.
1990-es születésű unokanővérem, 30 éves lesz. Diploma nincs, de elég nehéz is lehetett, mert full matekos egyetem, de nem végezte el. Mamanak beadták hogy minden rendben van. Ez tényleg lehet? Mert én nem jártam egyetemre, nem értek hozzá.
Dolgozni nem akar szerintem.
Csak az a baj, hogy faterom már tönkrement a munkában és az segít a mamának dolgozni a kertben, vetik-szedik, permetelik a krumplit, amiből semmit nem kapunk, elhordják az összes krumplit, tojást, az is alig jut nekünk.
APámnak régebben adott pénzt a mama, tehát nem igazságtalan, de azért közel nem annyit, mint 8 év * 25-30 ezer + tandíj negyedévente vagy hogy, mert nem államilag finanszírozott volt szerintem
Egy kis okosságot, véleményt, illetve egyetemi működést meghallgatnék... De elmegyek a mamához és megmondom neki ezt a krumplizásra ne hívja fateromat, mert már teljesen tönkrement a saját munkájába, és amúgy is sokkal olcsóbb megvenni a boltba a krumplit, fölösleges kidobott munka, unokatesómék meg amúgy is mindent elhordanak, bár az már nem az én dolgom
Egyetemen 3-4 év az alapszak. Mérnökik 3,5. Félévek ára felvin megtekinthető, 250-300 ezer körül van egy átlag egyetem amennyiben nem igényel az ember méltányossági csökkentést. Ha nincs nyelvvizsgája, nem kap diplomát hiába fejezte be. Ha nem államvizsgázott le azt nem nevezném befejezésnek mert a lényegi részt nem teljesítette. Halasztani, csúszni lehet. Elmehet passzívra az ember 2 félévet olyankor nincs órája, nem kell fizetnie a suliért. Csúszni lehet, ha buksz egy tárgyat amire más is épül képzés felépülésétől, keresztfélévek biztosítottságától függően fél-1év csúszás.
A mamával nem tudsz semmit csinálni, nem köteles egyenlően adni. Viszont a fater helyében a sarkamra állnék, mert az nem járja, hogy ő segít és más kap.
Azzal etetik a mamat, hogy ez is majdnem.olyan, mintha meglenne a diplomaja, merthogy allitasuk szerint az iskolat kijarta...
Nincs meg meg a nyelvvizsgaja, es a szakdolgozatan ul 3-4 eve otthon.. allitasuk szerint... Aztan hogy ebbol mi igaz... Viszont valltig allitjak, hogy az iskola el van vegezve, igy a mamam is teljesen nyugodt, lehet azert mondtak neki
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!