Hogyan rázzam le a nagyszüleimet?

-Gyere, menjünk haza. (Nagyszülői házba.)

-Nem megyek, programom van.

-Gyere!

-,.... Oké. (Elmész a szobádba, vagy a barinődhöz. Levegőnek nézed őket.)

Utolsó, te hülye vagy.

Én már az oviból is a nagyszüleimhez mentem haza mert a szüleim dolgoztak. Sőt, nyaranta meg a másik mamáéknál voltunk szinte egész végig! De ahogy nőttem, felfogták hogy nyilván kevesebb időt tölthetünk együtt és nem azért mert már kevésbé szeretem őket. Ez az élet rendje.

Milyen szülő/nagyszülő az aki kineveti a gyereke/unokája problémáját? Milyen nagyszülő az, aki kisajátitja az unokáját, kvázi bezárja hogy legyen aki rányitja majd 80 évesen az ajtót? Milyen szeretetről beszélhetünk ebben a családban, ha az akit állitólag annyira szeretnek, semmibe van nézve?

A szeretet egy feltétlen dolog. Nem csak akkor szeretünk valakit igazán, ha mindig azt teszi amit mi mondunk. Akkor szeretünk valakit igazán, ha TISZTELJÜK a saját döntését és nem akarjuk rá kényszeriteni a saját akaratunkat.

Akkor egy éved van rá, hogy kidolgozd a tervet a lelépésre és összegyűjts minél több induló tőkét.

Mivel a munkát nem akadályozzák, próbáld meg azt, hogy egyszerűen nem mész munka után haza - ha kérdezik, hol voltál eddig, mondd azt, hogy túlóráztál - vagy ha van ott erre lehetőség, persze valóban túlórázhatsz is, vagy akár vállalhatnál tanítványokat, akiket korrepetálsz valamiből, és házhoz mész hozzájuk.

"Kiröhögtek. Merthogy én "kis pisis", ne akarjam nekik megmondani, mi a jó nekem, mert ők tudják."

Erre nekem az lenne a reakcióm, hogy ha majd ők lesznek pisisek (már hogy a szó eredeti értelmében, ha megérik ugye), akkor ők is pont úgy számíthatnak majd rád, ahogy te most rájuk. Persze nem kell hozzájuk vágni ezt most, csak tartsd magad ehhez és emlékezz rá majd, ha eljön az ideje. Mert eljön...

Nagyon sajnálom, kedves Kérdező, hogy ennyire fojtogat a családod. Amit nagyon véss az eszedbe, és ha kell, mondd el magadban naponta többször: mások jogtalan igényeit visszautasítani nem bűn, nem kell, hogy emiatt lelkiismeretfurdalásod legyen. Akkor sem, ha a vélhetően szintén lelkibeteg szüleid ezt támogatják. Az életedet nem te kérted, ez a szüleid döntése volt, nem vagy nekik olyan értelemben lekötelezve, hogy minden idődet, figyelmedet rájuk kellene fordítanod, és feltétlen engedelmességgel tartoznál. Elsősorban a saját életedért vagy felelős, akkor is, ha ez nekik nem tetszik. Az ő "segítségnyújtásuk" pedig ha nem őszinte (= a jót a jó kedvéért tenni, és nem várni cserébe semmit), akkor a leggusztustalanabb manipulációs technikák közé tartozik, amit mereven vissza kell utasítani, akár nyíltan is (közölni, hogy ez bizony manipuláció, és nem vagy hajlandó ebbe belemenni). Továbbá a másik ember személye és szabad akarata tiszteletet érdemel életkortól függetlenül (egyetlen kivétel a nyilvánvaló köz- és/vagy önveszélyesség, pl. ha egy kisgyerek csak édességet akarna enni, vagy ki akar szaladni az autó elé - nálad nyilván nem erről van szó).

Sajnos olyan családokban, ahol a gyereket nem tisztelik, mint embert, ott a felnőtt gyereket sem fogják. Fiatal vagy, bizonyos tekintetben kevés az élettapasztalatod, de ez senkit nem jogosít fel, hogy kivegye a kezedből a döntéseidet (konkrétan itt azt, hogy hol szeretnéd tölteni a szabadidődet).

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy nagyon kártékonynak tartom, ha egy fiatalt az idősebb azzal a címszóval irányít, hogy "ő jobban tudja, mert idősebb". Szerintem elég találó az angol akroníma: FAIL: first attempt in learning. A hibák egy természetes tanulási folyamat részei, és (most itt nem az emberölésről vagy felelőtlen hitelfelvételről beszélek) nélkülözhetetlenek a tapasztalat megszerzéséhez. Ha valakit nem hagynak önálló döntéseket hozni, és néha hibázni, amikből tanul, élete végéig gyerek marad. Ezt senkinek se hagyd!

Ebben a közegben két lehetőséget látok. Vagy a nyílt szabadságharc (egyszerűen nem mész a nagyszüleidhez, ebből egyértelműen hangos konfliktus lesz, amire felkészíted magadat, és tudatosan ignorálod az összes sírás-rívást, aggressziót és manipulációs kísérletet). A másik a passzív ellenállás: odamész, de számukra "sok köszönet nem lesz benne": fizikailag ugyan ott vagy, de a minimumra csökkented a kommunikációt, és pl. tanulsz. Ha inkább extrovertált személyiség vagy, akkor az első, ha introvertált, akkor a második módszer lesz valószínűleg célravezető. A végső megoldás a költözés, ha lehetőséged lesz rá.

(34/N, aki sajnos későn jött rá minderre)

#27

Már rég nem a szüleimmel van az otthon. Ez az élet rendje hogy leválunk a szülőkről/nagyszülőkről és önálló életet kezdünk. Felesleges megpróbálnod személyeskedni. Hülyeséget írtál azért lettél lehülyézve.

Szerintem ez nem cuki, meg nem aramyos, hanem beteges.

Érzelmileg manipulálnak és sikeresen, mert lelkiismeret furdalásod van amiatt, hogy normális kerékvágásba terelnéd a kis életedet.

Nem tudom ilyen szülőkkel, nagyszülőkkel mit lehetne kezdeni. Érzelmi vámpírok. Sosem fognak béken hagyni, az ilyenekkel nem lehet megbeszélni semmit, mert megy a sírás-rívás zsarolás.