Gonosz vagyok amiért zavar hogy az új unoka körbe van rajongva?

Próbáld meg félretenni a hiúságod egy percre és belegondolni abba, hogy annak a négyéves kislánynak hogy esne, ha a pótmama nem simogatná, nem altatná, csak a másfél évessel foglalkozna. Hidd el, csak kicsi, de nem hülye, megérezné, hogy ő csak egy "betolakodó". Még felnőttként is borzasztó megélni azt, hogy valahol nem vagy kívánatos, nem még gyerekként, ha te azt kívánod egy ártatlan kiskölyöknek hogy kezeljék mostohaként, akkor te csak szültél, de nem vagy anya.

U.i.: Gyanítom, hogy ha a lányod is négy éves lenne, akkor se zavarná ez a helyzet annyira, mint téged.

Ja, még annyit, hogy a faluban, ahol felnőttem (nagyon pici, nagyon zárt kisközösség) természetes volt, hogy a gyerekek játszottak, csavarogtak (na nem négy évesen, hanem mondjuk kisiskolásként), és minden idős ember tömte a gyerekeket sütivel, édességgel, ebédidőben mi is kaptunk egy tál ételt. Ha az én nagymamámhoz jött "idegen" falumbeli gyerek, amikor én az asztalánál falatoztam, akkor ő is kapott, és nagymamám rám szólt, hogy ne legyek irigy a játékaimra, osszam meg a másik kisfiúval/kislánnyal, adjam kölcsön a ceruzát, legyek vele kedves. Az összes szülőnek természetes volt, nekünk is az lett.

A mai napig alap, hogy ha átjön hozzánk a szomszéd gyereke, akkor megkínálom, szeretettel bánok vele, függetlenül attól, hogy nem a sajátom.

Nálunk a nagynéném lett féltékeny, amikor én és az unokatestvéreim megszülettünk. Ő akkor volt 19 éves, az anyám 9, a nagybátyám 13 évvel idősebb nála, és megszokta, hogy ő a kicsi, akit körülrajonganak, akit kényeztetnek. Csak azt látta, hogy mindig gyerekzsivaj van, meg az anyja nem vele foglalkozik, hanem az unokákkal. Engem utált a legjobban, mert az anyám eddig mindig a rendelkezésére állt és mindig volt rá ideje, utána meg azt látta, hogy az anyám babázik, nem pedig vele foglalkozik. Csak később oldódott fel a viszonyunk, amikor tinédzser lettem, akkor elkezdett velem barátkozni, meg elhívni ide-oda, de még akkor is látszott rajta, hogy egy gyermektelen, szingli nő, aki megszokta, hogy körülötte forog a világ.

Én is el lettem kényeztetve, de sosem sajnálnám a figyelmet egy kisgyerektől, ebből az esetből is tanulva.

A te eseted más, mert te a gyereked miatt vagy féltékeny, nem magad miatt. (Én is bosszankodnék, nem mintha nem tartanék egy mostohaunokát vagy egy adoptált unokát teljes értékű családtagnak, de a kapcsolat még nagyon frissnek tűnik, mi lesz, ha szétmennek? Ha házasság lenne vagy közös gyerek is vagy csak sokéves együttélés, más lenne, de így nekem fura ez a gyors kötődés.) De az a lényeg, hogy gyarló ember vagy, gyarló érzésekkel, amihez jogod van. A kérdés az, hogy mennyire mutatod ki? Érezteted a kislánnyal, hogy másodrendű? Kiközösíted? Próbálsz változtatni az érzéseiden?