Hogyan tudnék a nagyszüleim felé nyitni?

Attól függ, miért zárultál be? Sérelem ért vagy egyszerűen elhidegültetek egymástól...

Nekem akkor volt nehéz, amikor Mamám meghalt és elhatároztam, hogy Nagypapámmal utána is tartom a kapcsolatot. Jóban voltunk, csak valahogy mindig Mama tyúkanyóskodott körülöttünk és Nagyapám háttérbe szorult. Mondta is, amikor a temetés után elköszöntem tőle, hogy "Nem jössz te énhozzám úgyse többet!" Akkor rámosolyogtam és aztán még 8 éven át minden héten 2-szer meglátogattam, amíg csak élt. Féltem az elején, miről fogunk beszélgetni, mivel töltjük el az időt. Az eleje nehéz is volt kicsit, feszengtem, ahogy egy idegennel szemben feszélyezve van az ember. De ez hamar megoldódott, csak egy kis időt kellett neki hagyni. Ő elkezdett főzni és minden alkalommal ebéddel/vacsorával várt, én meg hősiesen befaltam az erőspaprikás ételeket és meg is szerettem és közben nem volt muszáj beszélgetni, az is jó volt, hogy együtt ettünk. De persze beszélgettünk is, egyre többet. Sokszor ő mesélt az életéről, fiatalkoráról, Mamáról is, én meg álmosan hallgattam. Utána elmosogattam. Később megkért erre-arra, hogy segítsek neki, amit ő idősödve már nem tudott elvégezni. A mosnivalót elhozta, én mostam rá. Ha autóval kellett menni valahova, ő vitt, mert nem volt autónk. Mama halála után Anyukám is meghalt pár év múlva, a lánya halála után Nagyapám egészségi állapota rettenetesen leromlott, ami azért döbbentett meg, mert nem volt köztük olyan ideális viszony. Persze most már, hogy anya vagyok, megértem. Onnan kezdve nagyon gyakran én kísértem be a kórházba, állandóan látogattam, mielőtt hazajött, kitakarítottam, én osztottam be a gyógyszereit egy hétre előre, a telefonom mindig készenlétben volt, éjjel is, és számtalanszor száguldottam hozzá biciklivel, amikor éjszaka rosszul volt.

Az egész pedig tényleg azzal kezdődött, hogy rászántam magam és mentem hozzá és mentem, a többi pedig jött magától.